Felvezetésként Kiss Lászlótól megtudtuk, a versenyzők annak ellenére, hogy huszonhat érmet szereztek, nem teljesítették az elvárásait. – Akkor nem mondtam ki, milyen érmeket várok, de tíz aranyra gondoltam – mondta nevetve a kapitány, majd már komolyan hozzátette – Voltak, akik hozták a kötelezőt, és igazi meglepetésembereket is köszönthettünk (Risztov Éva, Kapás Boglárka, Kozma Dominik). Természetesen ez a sok érem kötelez minket az olimpián is, de nem szabad elfelejteni, az egy teljesen más verseny lesz – fogalmazott a magyarok vezére.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó-szövetség elnöke is hasonlóan nyilatkozott. – Most kell szerénynek maradni, és sokat dolgozni azért, hogy Londonban is olyan sikeresek legyünk, mint Debrecenben – mondta a szakszövetség első embere.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere érthető módon a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválóságának, Risztov Éváank a sikereit emelte ki. – Több dologban is sporttörténelmet írtunk. Amellett, hogy soha ilyen sikeresen nem szerepelt a magyar válogatott kontinensviadalon, soha ilyen come back-et nem látott még a nagyvilág, mint amilyet Risztov Éva produkált. A sportolónak itt, Debrecenben adtuk meg a lehetőséget, hogy újrakezdje karrierjét, és bár ő a 10 kilométeres nyílt vízi versenyekre készül első sorban, az Eb-n elért második, harmadik és negyedik helye önmagárét beszél. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, minden idők legjobb hazai világversenyét rendeztük Debrecenben – vélekedett Kósa Lajos.
A sajtótájékoztató zárszavaként minden érmeszerző sportoló mondott egy-két mondatott saját teljesítményével kapcsoltban. Abban mindenki egyetértett: egy ilyen sikeres verseny után még többet kell majd dolgozni az olimpiai helyezésekért. HBN–FEGY