PETényi – a szemétevő szeméthajó

A PETényi első bevetése madártávlatból
A PETényi első bevetése madártávlatból - © Fotó: PET Kupa
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Széles körű összefogással épült meg a környezetvédelmi verseny „anyahajója”.

Egyre több műanyag kerül a környezetbe. Dubrovnik közelében 2017 őszén válsághelyzetet hirdettek, Bali szigetén a turizmus szenved károkat a partra sodort, iszonyatos mennyiségű szemét miatt. De nem kell ilyen messzire menni: a Tiszán érkező hulladékáradat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtja leginkább.

Egyre többen ébrednek rá, hogy a helyzet tarthatatlan, a világ számos pontján szerveznek hulladékmentesítő akciókat. Szemétgyűjtő hajók szelik a Bostoni öböl, a Temze és a Szajna vizét.

Hasznosítják a szennyezést

A PET Kalózok 2013 óta építenek hulladékgyűjtő hajókat – hulladékból. A környezetszennyezést csapatépítő erőként és nyersanyagként egyaránt hasznosítják, s tapasztalataikat egy újfajta vízi jármű létrehozásához is felhasználták. Adománygyűjtést szerveztek, önkénteseket és támogatókat kerestek, így épült meg az M. V. PETényi, a világ első, hulladékon lebegő hulladékgyűjtő hajója.

A hajót a hazai halvilág első kutatója, több édesvízi halfaj leírója, Petényi Salamon János után nevezték el. Az ő emlékére kapta az egyik, Tiszában is előforduló édesvízi halfajunk a Petényi-márna, majd a szemétevő szeméthajó a PETényi nevet.

A vízi járművek többsége az éveként megrendezett PET Kupa végén – a szabályzatnak megfelelően – az újrafeldolgozóban végzi, a PETényi tervezői azonban komoly járművet akartak: olyat, ami minden évszakban jól bírja a gyűrődést, és ami bebizonyítja, hogy a pillepalackokon lebegő hajók érdemi munkára képesek. Egyetértettek abban, hogy a PETényinek Tiszából kiemelt pillepalackokon kell lebegnie, hogy minél több újrafelhasznált anyagot kell beleépíteni, törekedni kell a megújuló energia alkalmazására, de a biztonságból nem engedtek.

Hamarosan előálltak egy moduláris szerkezet tervével, prototípust építettek, teszteket végeztek. Kiderült, hogy az összegyűlt pénz magára a hajótestre sem elég, ám a PET Kupának tekintélyes önkéntestábora van, akik a Tisza mentén bármikor bevethetőek, esőben-sárban hajlandóak küzdeni a szennyezés ellen – rájuk és számos cég önzetlen segítségére támaszkodva mégis testet öltött a hajó.

Motort kaptak a FETIVIZIG-től

Egy hajó teljes neve árulkodik arról, hogy kereskedelmi vagy hadi járműről van szó, a meghajtását gőz- vagy egyéb gép adja, esetleg vitorlás. A PETényi tehát még nem a teljes név. A meghajtást az eredeti tervek szerint megújuló energiának kellett volna adnia, azonban kiderült: a forgalomban lévő, könnyen elérhető motorok teljesítménye nem elegendő a PETényi megmozdításához. Nem maradt más, mint a benzinmotor, legalábbis kezdésnek.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már a PET Kupa előtt is küzdött a szennyezéssel, több alkalommal teljes mederelzárást valósított meg, sok tonna hulladéktól mentesítette a Tiszát, s a kezdetektől fogva támogatta a környezetvédelmi kezdeményezést; ezúttal egy motor felajánlásával segítette a projektet. Így kapott a hajó szívet és hivatalos nevet: M. V. PETényi (a Motor Vessel rövidítése utal a robbanómotoros meghajtásra).

A zsurkiak is segítettek

A hajó gyomrából ekkor még hiányoztak a pillepalackok, ezek szállításában Zsurk lakói és polgármestere segítettek. A modulok feltöltése után a hajó búcsút mondott a szárazföldnek, s megkezdődött a próbaút. A következő napokban az M. V. PETényi az 5. PET Kupa megbízható kísérőhajójaként bizonyított.

A kalózok az ártérben gyűjtötték a szemetet, és zsákokba csomagolva adták le az „anyahajónak”. A PETényi fedélzetéről az egyhetes verseny alatt több száz csésze kávéval élénkítették az önkénteseket, könyvadományokat szállítottak a környékbeli településekre, s a hajó bázisként szolgált a fotós-filmes párosnak is. Az 5. PET Kupa Tiszalökön ért célba, itt kapott hogonyhelyet a PETényi, s várja, hogy az idei versenyen még több pillepalackot csíphessen nyakon.

A biztonság a legfontosabb szempont

A PET Kupa szorosan együttműködik a hatóságokkal, minden verseny előtt begyűjtik a tervrajzokat a csapatoktól. A tervek egy hajózási szakértőhöz kerülnek, aki szigorú szempontok alapján felülbírál minden rajzot. Rendelkezik a fix kikötési pontok létesítéséről, elrendeli a minimális horgonyméretet, a kikötőkötél hosszát, az életmentő felszerelések listáját. A legtöbb hajó tervein a téli hónapokban rengeteget dolgoznak, ezek többnyire simán átmennek a szakértő kezei között, de volt már arra is példa, hogy a stabilitás érdekében plusz szerkezeti elemek beépítésére kötelezték a tervezőt.

Az eljárás eredménye egy mutatós, sok pecséttel és aláírással ellátott papír – fontos ugyan, de egy viharban nem sok hasznát venni. A maximális biztonság érdekében ezért a PET Kupa mindig a vízimentőkhöz fordul. A vízirendőröket szintén zavarja a Tiszát elborító hulladékáradat, így eddig mindig zöld utat adtak a kérelemnek, nem volt ez másképp a PETényi esetében sem.

KM

Címkék: , , ,







hirdetés