Pezseg az élet a 30 éves Zay-ban

Pezseg az élet a 30 éves Zay-ban
Nyíregyháza – Ezen a héten zajlottak a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 30 éves fennállásának jubileumi rendezvényei.

„A hét első napján nagyon szép megnyitó ünnepséget tartottunk, melyen részt vettek a Nyíregyházi Szakképzési Centrum tagintézményeinek igazgatói, iskolánk volt tanárai, dolgozói és számos meghívott vendég. Az ünnepséget követően megnyitásra került a könyvtárban elhelyezett fotókiállítás.

A hét folyamán érdekes előadások hangzottak el, az SM-betegség és a csontvázkutatás témakörében, nagy sikerrel szerepelt iskolánkban Lippai Marianna motivációs előadó. Elhangzottak a „Lombikban fogant álom” és az „Élet sztómazsákkal” című nyertes Zay-s pályaművek.
Vendégeink voltak a FIFOT Egyesület látássérült fiataljai egy érzékenyítő programon.

“Ez bizony háború” címmel került sor a Call Of Duty 2 LAN-partyra, amit először terjesztettünk ki Centrum-szintűre: itt volt a Bánki és a Teleki, de a háborút a zaysok nyerték meg.

A hét zárásaként, pénteken a Vöröskereszt és az iskola szervezésében szűrővizsgálatok, elsősegélybemutató, véradás és vöröskeresztes TOTÓ szerepelt a programban.

Minden rendezvényen nagyszámú érdeklődő vett részt, sikeres héttel indult az ünnepségsorozat”.








hirdetés