Piros-fehér-zöld pántlikák a sírokon

Az olaszok emlékművének 22. falánál
Az olaszok emlékművének 22. falánál - © Fotók: A szerző
Doberdó – Ésik Sándor világjáró sorozatának 137. epizódja.

„Képe alatt ketyeg az óra, ő maga elment Doberdóra”. Deák Mór, kortárs költőnk sorai járnak az eszemben, miközben a redipugliai osztrák–magyar katonatemető kövei között lépdelek. Egy megsárgult fénykép ihlette a sorokat, mely egy nagyon idős asszony vitrinjében állt.

Bocsánatos betűhibák

Milyen baljóslatú, dobpergésszerű a szó: Doberdó. Vagy mondjunk inkább sortűzszerűt? Amikor még nem volt Don-kanyar, akkor az Isonzó jelentette ugyanazt. Egy folyó, amely mellett magyar katonák tízezrei vesztették életüket.

Itt nyugszanak a szomszéd falu sírkertjében. Nagyobb részük közös sírban, kisebb, sokkal kisebb részük kapott csak saját követ. A betűhiba némelyiken megbocsátható, nem magyar kéz írta, véste. Tiszteletre méltó, hogy milyen gondozott a hely.

Kopjafa az emlékmű mellett Kopjafa az emlékmű mellett ©

A közös sír nagy emlékköve mellett kopjafa áll. A sír­emléknek ez a formája más nemzeteknél nemigen járja. A koszorúk frissek, a piros-fehér-zöld pántlikák színét még nem szívta ki a perzselő mediterrán nap. Találtam egy követ, melyen a „Farkas” feliratot kézzel karcolva egészítette ki valaki keresztnévvel, és Nagy-Magyarország-matricát ragasztott mellé. Lépten-nyomon tetten érhető, hogy mindennapos vendégek itt az unokák, és az áldó imádság sem hiányzik hősi halált halt őseink nyughelyénél.

Márványfalon sorakozó nevek

Elmerengek, hogy eleget tudunk-e a múltunkról, és megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy ápoljuk emlékeit. Említettem már, hogy elegendő jelét látom az ide elzarándokoló magyarok keze nyomának, de vajon hányan hajtanak el a közeli autópályán Trieszt és Szlovénia felé anélkül, hogy felkapnák a fejüket: nicsak, ez az Isonzó.

A bűntudat onnan való, hogy én magam is közéjük tartozom. Idáig jutok magamban, aztán tovább sétálok. Megnézem az olaszok emlékhelyét.

Itt jártak a leszármazottak Itt jártak a leszármazottak ©

Nem kevesebb mint százezer itáliai végezte be itt életét. Egy domboldalon huszonkét márványfalon sorakozik a sok név. Mindegyiken végigfut a „presente, presente” felirat. Érthető, és mégis nehéz lefordítani.

A monumentális emlékmű méretei kis túlzással a piramisokkal vethetőek össze. Eszembe jut a vietnami háború washingtoni nagy emlékfala, amely fényes fekete gránitból van, és aki a neveket olvassa, egyúttal saját magát is látja visszatükrözve. Ott is, itt is a város moraja zökkenti vissza a jelenbe a megilletődött látogatót. A harcok színhelye a közelben van, ott is sok dolog emlékeztet a vérzivataros múlt századra.

KM








hirdetés