Piros házi indulatok

A Vay Ádám körúti „piros ház” lakói felháborodva keresték meg szerkesztőségünket, segítsünk gondjuk orvoslásában.

Egyébként is szűk a lépcsőház, a belső udvaron egész álló nap és éjszaka is autók parkolnak, úgy érzik, a beépítéssel az utolsó lélegzettől is megfosztják őket.

– Egyáltalán nem akarjuk, hogy itt üzlet legyen. Több mint két évtizede, amióta megvásároltuk lakásainkat, az az egyetlen szórakozásunk, hogy forró nyári estéken, mikor a lakásban kibírhatatlan a hőség, itt ücsörgünk a kapu előtt. A kevés enyhet adó fácskát azóta nevelgetjük, s szeretnénk természetközelben élni, amennyire itt a Jókai téren még lehet – mondta Kovács Istvánné.

Aztán a lakók egymás szavába vágva, nem kis indulattal vázolták a történetet, miszerint az ott lévő cipőbolt tulajdonosa 50 négyzetméterrel bővíteni akarja az üzletét, s ehhez van szüksége a területre. A művelethez természetesen a lakók beleegyezése is kell, ők azonban minden egyes alkalommal tiltakoztak.

Átírt jegyzőkönyv

Állítják, jegyzőkönyv is született erről, ez azonban ma már nem a valós adatokat tartalmazza. A felháborodott nyíregyháziak beszélnek fenyegetettségről, s arról, hogy közös képviselőjük a hátuk mögött kijátszotta őket.

S még ha valamiért a lakók hajlanának is arra, hogy engedjék beépíteni a bejáratukat, a négyzetméterenkénti 18 ezer forintos vételárat akkor is nevetségesen alacsonynak tartják egy ilyen értékes területért. Számukra mégis az a legfontosabb, hogy szabadon maradjon a bejárat, lássanak néha egy kis napfényt, s ha esetleg szükséges, a mentő, vagy a tűzoltó is könnyűszerrel bejusson a lakásokba.

Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot Belusné Siktár Valéria közös képviselővel, ez azonban lapzártánkig nem sikerült. Természetesen kíváncsiak vagyunk a másik fél véleményére, már csak a lakók tisztánlátása érdekében is.

Csak törvényesen

Lapunk megkereste a szóban forgó üzlet tulajdonosát is. Farkas Gézáné elmondta az engedélyeztetési eljárást a törvényes keretekben foglaltak szerint folytatják, s mindenben a társasház alapító okiratában meghatározottak szerint jártak, s járnak el. Engedélyt csak abban az esetben kaphatnak, ha a lakók akadálytalan ki-s bejárását biztosítják.

Törvény adta lehetőségük, hogy bővítsék saját üzletüket, s ez elé a többség nem is gördített akadályt. A vállalkozó hölgy elmondta, jó viszonyt szeretnének kialakítani a lakókkal. Úgy nyilatkozott a ház előtti részt nem annyira a lakók, mind inkább az éjszakára ott meghúzódó hajléktalanok érzik magukénak.

– Pók Viktória –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés