Piros Zsombor sok tapasztalatot szerzett a Roland Garroson

Budapest – Piros Zsombor saját bevallása szerint sok tapasztalatot szerzett a Roland Garroson, amelyen a 17 éves magyar teniszező a fiú junior párosok között diadalmaskodott.

“A Roland Garros volt az a verseny, amelyen bár egyéniben nem voltam olyan eredményes, de mégis rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen sok dologra rávilágított a profi mentalitást illetően” – nyilatkozta Piros Zsombor az M1 aktuális csatornán vasárnap. A fiatal teniszező elárulta: topjátékosokkal edzhetett, akik közül a horvát Marin Cilic, a US Open 2014-es bajnoka volt a legmagasabban jegyzett partner.

“Hasonló gyakorlatokat végzett, mint én, illetve a kortársaim, de mégis teljesen más intenzitással és koncentrációval, amire ráadásul akár három-négy órán át képesek a hozzá hasonló rutinos játékosok” – fejtette ki Piros, hozzátéve: a juniorokra ellenben a hullámzó teljesítmény a jellemző.

“A játék iránti teljes elkötelezettség és feltétlen alázat, szinte csőlátás jellemzi a profikat. Ezt lehet tőlük megtanulni és átvenni” – említette meg Piros Zsombor, aki ehhez kapcsolódóan elmondta: “talán még nem értem meg teljesen erre, de ez a célom, és közelítek hozzá”.

Amíg a keménypályás Australian Openen év elején egyesben, addig a salakos borítású Roland Garroson párosban nyert Grand Slam-tornát a juniorok között a fiatal magyar teniszező. Piros Zsombor a borításokat illetően megjegyezte: amíg korábban a salak volt a kedvence, számára most már a keménypálya a favorit.

“Az első labdaérintésemtől kezdve tíz éven át szinte csak salakon edzettem. Azon a borításon így nagyon sokáig rutinosabban, biztosabban játszottam. Ahogy erősödtem, az utóbbi fél-egy évben már a kemény borítás, a gyorsabb pálya az, ami jobban bejön nekem” – említette meg a magyar tehetség, kifejtve, hogy az ATP-versenyek mintegy 75 százalékát keménypályán rendezik meg.

– MTI –








hirdetés