Poén a poéma: ismét versmaraton Szalkán

Tavaly Gál Tamás színművész irányította az ifjú versmondókat
Tavaly Gál Tamás színművész irányította az ifjú versmondókat - © Fotó: Bartha Krisztián
Mátészalka – Kétnapos versmaratonnal emlékeznek meg Mátészalkán a költészet napjáról április 11. és 12. között a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ előtti téren és a Dienes Galériában.

Kedden 10 órakor dr. Hanusi Péter polgármester indítja el az apróságok, iskolások, felnőttek és örökifjú nyugdíjasok versláncát. Délelőtt fél tizenegykor a legkisebbek Baksa András színész vezetésével Pál Mária Felülni a Göncölre című költeményét szavalják el, amit a Talán Teátrum Versmuzsikája követ. Az ifjúság 13 órakor Buzogány Béla színművész-igazgató irányításával Arany János Bóka Bandi című művét mondják el, 14.30-tól pedig a felnőtteké és a nyugdíjasoké a színpad, akik Losonczi Léna költő vezetésével Arany János Barátomhoz című versét adják elő.

Szerdán délután öttől a Dienes Galériában nyílik meg Medgyessy Zoltán amatőr festőművész kiállítása, és Fülöp György belgyógyász verseskötetével ismerkedhet meg az irodalomkedvelő publikum. Az est házigazdája Pénzes Ottó, a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület elnöke, közreműködik a Talán Teátrum.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés