Pokoli nehéz volt embernek maradni az embertelenségben

Elrabolt évek nyomában: könyvben és DVD-n is megrázó tartalom
Elrabolt évek nyomában: könyvben és DVD-n is megrázó tartalom
Kisvárda – Rendhagyó történelemóra keretében emlékeztek meg a kommunista diktatúra áldozatairól iskolánk 11. e osztályos tanulói. Megtekintettek egy filmet, amely Czank Szilvia „Elrabolt évek nyomában” című könyve alapján készült a Gulág-emlékév programsorozat részeként.


A diktatúrák mindig sok áldozatot követeltek. A „málenkij robotra” elhurcolt emberek sokszor gyalog vagy gabonaszállító vagonokban összezsúfolva tették meg a Szibériába vezető sok száz kilométert. Az út végén egy hevenyészett barakkokból álló tábor várta őket, ahol a szigorú őrizet mellett meg kellett küzdeniük a kemény fizikai munka borzalmaival, az éhezéssel és a szélsőséges időjárással. Meg kellett tanulniuk embernek maradni az embertelenségben. Sztálin halálát követően folyamatosan felszámolták a Gulág-táborokat. A közel 800 ezer elhurcolt magyarból azonban több mint 200 ezer soha nem látta viszont szülőföldjét. Akik hazatérhettek, azoknak számkivetettség és kegyvesztettség lett a sorsuk. Az átélt borzalmakról még szűk családi körben sem mertek beszélni, meggyötört lélekkel élték tovább életüket.

Kis híján odavesztek

Az Elrabolt évek nyomában című filmben és a könyvben három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei túlélő visszaemlékezéseibe nyerünk bepillantást. Gyarmati Géza (1922), Gulyás Károly (1924) és Balogh Sándor (1926) 1944 novembere után megjárták a poklot. A fiatal férfiak éveken keresztül családjaiktól elszakítva, szovjet lágerekben, rettenetes körülmények között kényszerültek élni, s nem sok híja volt, hogy odavesszenek a borzalmakban.

A film három egységből áll: az első az áldozatok visszaemlékezése, a második azt mutatja be, hogy a mai fiatalok mennyit tudnak a témáról, a harmadik pedig a történészek beszámolóit, tényeket és adatokat tartalmaz.

A film hitelességét, személyességét a túlélők emlékeinek bemutatása adja. Ezeknél a részeknél a történet mögött az embert is láthatjuk. Az idős férfiak láttán akaratlanul is felidézzük saját nagyapáinkat és dédapáinkat, s magunkénak érezzük a szenvedést, a gyászt. A saját családomban is van valaki, aki megjárta Sztálin poklát Vorkutában. A hideg északi városban három kínkeserves évet és négy ujjat hagyott maga mögött. Hazatérve is mostoha sorsa volt, Budapesten kezdett új életet.

Szükségünk van egy kis időre a film megnézése után, míg feldolgozzuk a látottakat, ám a megrázkódtatás ellenére úgy érzem, értékes tudás birtokába jutottam. Már értem, miért kell emlékeznünk a kommunista diktatúra áldozataira!

– Molnár Dóra, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium –








hirdetés