Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.07.29. 07:58

Készenlétben a balatoni életmentők

Adománnyal bárki segítheti a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkáját.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Immár 14 éve vigyáznak a balatoni nyaralókra a vöröskeresztes önkéntesek. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatra július 27. és augusztus 5. között az Észak-alföldi régió 40 fővel jelentkezett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből tízen utaznak a magyar tengerhez.

Növelik a biztonságot

Az országos programban az idén több mint 320 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 23-ig, mindennap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3.000 esetben segítettek a nyaralóknak.

A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések. A karitatív szervezet a koronavírus elleni védekezés jegyében a program teljes ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak betartására, így idén nem csak elsősegélynyújtó felszerelésekkel, de egyéni védőfelszerelésekkel is ellátja önkénteseit.

A program 2020-ban több szponzornak köszönhetően valósul meg. A cégek mellett egyébként bárki segíthet a Magyar Vöröskereszt központi oldalán működő online adományozási felületen, de a Netpincér alkalmazásával ételrendelés közben is egyszerűen lehet támogatni a szolgálatot – tájékoztatott Somody Zoltán, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs vezetője.

A szolgálat 2007-es indulása óta több mint 40.000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a fiatal vöröskeresztes önkéntesek, ebből hétszer életet mentettek.

Nem csupán ellátják a sérüléseket, hanem a Generali a Biztonságért Alapítvány közreműködésével elsősegély-bemutatókat is tartanak a Balaton partján.

Tavaly a roadshow-kon közel 3.500 nyaralónak tanították meg az újraélesztést és a legfontosabb ellátási ismereteket.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában