Ápolják a hagyományokat

Nem csak a nevükben aranyosak a baktai Arany Ősz Nyugdíjas Klub tagjai.

Jubiláltak. Az elmúlt hét végén ünnepelte a baktalórántházi Arany Ősz Nyugdíjas Klub fennállásának tizedik évfordulóját. Az örömüket megosztották a környékbeli társklubokkal, hiszen nyolc nyugdíjasklubot láttak vendégül, köztük a kárpátaljai testvértelepülésről érkező nagybégányi delegációt is.

A születésnapi rendezvényen köszöntőt mondott Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke, Gyúró Imre, a Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke és Tóth Pál baktalórántházi polgármester, továbbá a klub és az egyesület vezetői.

Kövesdről is Arany

A testvérklubokkal
Klubunk mûködésének egyik meghatározó tevékenysége a hagyományápolás, a népdal gyûjtése, azok tanulása és éneklése. Rendszeresen részt veszünk városunk kulturális életében is. Közelebbi kapcsolatunk van a leveleki, a ramocsaházi, a nyírmadai, a kántorjánosi, illetve a nagybégányi nyugdíjasklubbal – mondta Karóczkai Lászlóné, a népdalkör elnökhelyettese.

– Az Arany Ősz Nyugdíjas Klub 1996-ban alakult Majoros Péter vezetésével. Két év múlva már Kenéz András tanár úr vette át az irányítást – tájékoztatta lapunkat Karóczkai Lászlóné. – A tanár úr hamar felfedezte a bennünk rejlő lehetőséget és megalakította a népdalkört.

A népdalkörben 2001-ben és 2003-ban már olyan szinten énekeltünk, hogy a negyedik és az ötödik Vas Lajos Népzenei Fesztiválon már Ezüst minősítést kaptunk, illetve agyanebben az időben a tarpai népdalversenyről országos Ezüst minősítéssel térhettünk haza. Az ezüstöt tavaly már Arany minősítésűre cseréltük Tarpán, s ugyanitt a hatodik népzenei versenyen Arany Oklevelet érdemeltünk ki a zsűritől, amely továbbjutást jelentett az országos középdöntőbe.

E verseny keretében Mezőkövesden az Arany minősítésnél sem adtuk alább. Hasonló eredményeket ért el a népdalkörünk szólistája, Tóth Dánielné is.

„Hasonló eredményeket ért el a népdalkörünk szólistája, Tóth Dánielné is. Karóczkai Lászlóné”

– Lefler György –








hirdetés