Pontes: nagyon jó tavaszi szezont kell nyújtanunk

Leonel Pontes
Leonel Pontes - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, hogy maximálisan fel kell készülni a bajnokságra.

Elkezdte a munkát a DVSC a tavaszi szezonra. Leonel Pontes vezetőedző kiemelte: sokat számít, hogy most több ideje lesz felkészíteni a játékosokat, mint augusztusban, amikor átvette a csapatot.

– Hat hetünk van az idei első bajnoki meccsünkig, február közepén a Ferencvárost fogadjuk a Nagyerdei Stadionban – nyilatkozta honlapunknak Leonel Pontes. – Már erre az összecsapásra is készülünk természetesen. Az egy hónap alatt sokat edzünk majd, edzőmérkőzéseket is játszunk, valamint edzőtáborba utazunk Portugáliába. Ez mind a klubnak, mind a játékosoknak fontos, hisz a külföldön való alapozás is segíti a felkészülésünket. Nagyon jó tavaszi szezont kell nyújtanunk, és ami a leglényegesebb, maximálisan fel kell készülnünk a bajnokságra. Szerencsére most több időnk lesz együtt dolgozni, mint amikor augusztusban átvettem a csapatot. A keretet szeretnénk két-három minőségi játékossal erősíteni, akikkel hatékonyabbak leszünk.

dvsc.hu


DVSC: a csapatkapitány is távozik

Debrecen – Megkezdődött a felkészülés a tavaszi szezonra, azonban öt futballistától elköszönt a Loki.









hirdetés