Pontos nyitány után hazai debütálás

Katona György (fehérben, elöl) játéka kérdéses szombaton
Katona György (fehérben, elöl) játéka kérdéses szombaton - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor, Sényő – A Nyírbátor és a Sényő apróbb javításokkal hasonlóan teljesítene, mint a múlt héten.

A megyei csapataink jól kezdték az NB III.-as szezont, hiszen a Sényő 3–1-re győzött Gyöngyösön, míg a Nyírbátor 1–1-et játszott a Füzesgyarmat vendégeként. A gyarmatiak épp az Imrő László, Fiumei Viktor edzőpáros vezette sényőiekhez látogatnak vasárnap.

– A Füzesgyarmat nem kezdte jól a bajnokságot, három pontban gondolkodtak, így a hazai pályán játszott döntetlen nem a legmegfelelőbb eredmény a számukra – vezette fel a hétvégi bajnokit Imrő László. – Úgy gondolom, Sényőn szeretnék pótolni az elvesztegetett pontokat. Tudjuk, hogy nagyon jó csapat érkezik hozzánk, akiknél nincs kimondva ugyan, de az első háromba várja őket a vezetőség, sőt, információink szerint az NB II.-es induláson is erősen elgondolkodnának, ha esetleg megnyernék a bajnokságot.

Nem viheti el őket a hév

– A győztes meccs után egész héten jó volt a hangulat, bizakodóan készülünk a hétvégi mérkőzésre – mondta a sényőiek trénere, akiknek a felkészülését a nyírbátoriak is segítették azzal, hogy megosztották velünk tapasztalatukat a Füzesgyarmatról. – Amiben javulnunk kell, az a szervezettség. Sokkal higgadtabban kell támadnunk, mert ez a csapat kíméletlenül ki fogja használni a hibákat.

Nyírbátorban sem volt szükség nagy tűzoltásra, de teljesen elégedettek sem lehetnek az első meccsel.

– A füzesgyarmati mérkőzésünk második félidei játékát akarjuk folytatni – kezdte Szi­lágyi Krisztián, a bátoriak edzője. – Ugyanolyan akarattal, de még agresszívebben és bátrabban kell játszanunk. Az első játékrészben elkövetett hibákat megbeszéltük és igyekeztünk javítani ezeket a héten.

A Nyírbátor az első fordulóban, szombaton a Tiszaújvárost 2–1-re legyőző Egert fogadja.

– Kemény, masszív szerkezetű csapat érkezik, amely különösen a széleken vezet jó támadásokat – folytatta Szi­lágyi Krisztián. – Egy nagyon határozottan játszó együttesről beszélünk, de ha az előbb említetteket betartjuk, akkor jó esélyünk lehet, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Ezt nem könnyíti meg, hogy Katona György Achilles-sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses a hétvégén.

MK

NB III. Keleti-csoport

3. forduló, szombat. Nyírbátor FC–Eger SE. Nyírbátor, 16.30, v.: Rúsz (Ambrus, Katona B.)

Vasárnap. Sényő-Carnifex FC–Füzesgyarmati SK. Sényő, 17, v.: Kátai (Rideg, Skover)

További mérkőzések. Tiszaújváros–DEAC, Putnok–Szolnok, Sajóbábony–ESMTK, Tállya–Cigánd, Gyöngyös–Jászberény (mind szombat, 17 óra), Salgótarján–DVTK II. (vasárnap, 17)



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés