Program segíti a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra való visszatérését

Akt.:
Kisvárda – A munkaügyi hivatalok foglalkoztatási osztályai hatékonyságának növelésére, az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszatérésének segítésére indított programot az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Ofa) Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében, a 656 millió forint értékű, költségvetési forrásból megvalósuló projekt szakmai konferenciáját hétfőn tartották Kisvárdán.

Az eseményen Karakó László, az Ofa ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, olyan munkaerőhiány alakult ki a magyar munkaerőpiacon, amely miatt valamilyen újfajta rendszer bevezetése válik szükségessé. Az egyelőre két megyében megvalósuló pilot-program lényege, hogy a “piaci igényeknek megfelelően” alakuljanak át és váljanak működési-hatékonysági szempontból modernebbé a munkaügyi kirendeltségek foglalkoztatási osztályai – mondta.

Ennek segítségével gyorsíthatóvá válik a munkanélküliek, a dolgozni akaró inaktívak és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszatérése – hangsúlyozta Karakó László. Hozzátette, a programba bevont külső szakmai partner segítségével először elemzik a foglalkoztatási osztályok működését, majd a munkaerő-kínálatot és keresletet támogató rendszereket dolgozzák ki, amelyeket később a gyakorlatban alkalmaznak.

Fontos, hogy a munkaügyi hivatalokhoz fordulók képességeit a megfelelő módon mérjék fel és az álláskeresők – kompetenciájukhoz mérten – kapjanak lehetőséget az elhelyezkedésre – tette hozzá az Ofa vezetője. A projekt úgynevezett navigátorok kiválasztását és képzését is tartalmazza, akik segítenek az új módszerek bevezetésében.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaerőpiaci adatokról szólva elmondta, 2010 és 2017 között 180 ezerről 244 ezerre emelkedett a foglalkoztatottak száma, 2018 második negyedévétől számuk tovább bővült, közel 250 ezerre.

A munkanélküliek száma 40 ezerről 23 ezerre, a regisztrált álláskeresőké pedig 57 ezerről 31 ezerre esett vissza 2010 és 2017 között – tette hozzá az államtitkár.

Bodó Sándor megjegyezte, a szomszédos Hajdú-Biharban is hasonló tendencia látszik, 180 ezerről 227 ezerre, majd 230 ezerre bővült a foglalkoztatottak létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 13 százalékról 6,5 százalékra mérséklődött.

– MTI –








hirdetés