Rabszolgatartók Nyírbátorban

Nyírbátor – Egy 35 éves nő szerdai feljelentése nyomán személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanújával indított nyomozást a Nyírbátori Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentőt három éve, egy másik középkorú asszonyt másfél hónapja gyakorlatilag rabszolgaként tartotta egy házaspár. Nappal dolgoztatták, éjszakára pedig egy 2×2 méteres alapterületű, minden komfort nélküli melléképületbe zárták őket. Újságot kellett kihordaniuk, alkalmi mezőgazdasági munkákat végeztettek velük, de az is előfordult, hogy terményt kellett lopniuk. Enni naponta egyszer kaptak annyit, hogy éppen csak ne haljanak éhen, rendszeresen verték, éjjel pedig még a dolgukat végezni sem engedték ki őket.

Mindenüket elvették

Segélyüket az utolsó forintig elszedték, irataikat pedig maguknál tartották. A sértettek eredetileg azért költöztek a párhoz, mert abban reménykedtek, hogy jó dolguk lesz, de ahogyan egyikük kijelentette: „Olyanok vagyunk ott mint az állatok.” A másik nő azt mondta a rendőröknek, hogy a szabad ég alatt is jobb sora lett volna. Annyira megfélemlítették őket, hogy megszökni nem mertek. A fiatalabb asszonyt pár éve a gyanúsított férfi arra is rávetette, hogy eladja lakását. Úgy volt, hogy közösen vesznek majd új házat, de a pénzt magának tartotta meg a férfi.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság a sértettek sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése megalapozott gyanújával vette őrizetbe a 42 éves férfit és 37 éves élettársát. A férfi ellen okirattal visszaélés és csalás bűntette miatt is nyomoznak.

Mindkét gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, jelenleg kábítószerrel visszaélés miatt folyik ellenük eljárás. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.

Jogszabályi háttér

Személyi szabadság megsértése
Btk. 175. §
(1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, (…).
(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, (…)terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt (…)
c) a sértett sanyargatásával, (…) követik el.

 








hirdetés