2012.06.28 19:32; Frissítve: 2012.06.28 19:32


Ráhangolódással nyitott a Spartacus

Ráhangolódással nyitott a Spartacus
Próbajátékosok a csütörtöki tréningen, Pákolicz is visszatér Nyíregyházára

alt hiba beküldése

Csütörtökön délután találkoztak a Spartacus focistái, véget ért a nyári szünetük, beindult a felkészülés. A tervek szerint a Városi Stadionban vezényelte volna a nyitótréninget a szakmai stáb, ám a gyepe vegyszerezése miatt a végül a Tiszavasvári úti NYVSC-pálya volt a gyakorlás színhelye. Hol kevésbbé, hol jobban hullott az égi áldás, , így esősre sikeredett az első, jó egy órás gyakorlás.

 

A régiek mellett új arcok is feltűntek, hiszen itt volt már a visszatérő Montvai Tibor, mellett próbajátékosok is érkeztek. A lelátón a Simon fivérek édesapja mellett a Palermoban légióskodó Ádám nézte Attilát, a Szombathelyről érkezett testvérét. Itt volt még a vecsési Madar Máté, volt klubtársa, Fritz Attila viszont időközben a szolnokiaknak írt alá. Pápáról jött Farkas Attila a Vasastól pedig az a Kovács Ádám, aki tavaly ősszel már játszott a Szpariban. Részt vett az első gyakorláson a saját nevelésű, 19 esztendős Lipcsei Márk is.

Hiányzók is voltak. A már leigazolt Germán tamás hétfőn érkezik vissza, miként az Orosházáról igazolt Petneházi Márk, aki szombaton vizsgázik. A Balmazújvárosból érkező Sipos Tamás is pluszpihenőt kapott, Szilágyi Krisztiánnak pedig egy kisebb műtét miatt nem lehetett még edzenie. Nánási Balázs viszont eligazolt és Zalaegerszegen folytatja. Hirtelenjében ennyit a nevekről, a keret még nagy valószínűséggel változni fog, lesznek távozók és érkezők is.

“Ez a három nap elsősorban arra van szánva, hogy ráhangolódjunk az elkövetkezendő hetekre”

- Az első gyakorlás olyan volt, mint amilyenre számítottam, néhányan fejben még szabadságon vannak – kedzte lapunk tájékoztatását az edzést követően Brekk János szakmai igazgató. – Ez nem gond, ez a három nap elsősorban arra van szánva, hogy ráhangolódjunk az elkövetkezendő hetekre, illetve megnézhessük a próbajátékra érkezőket. Ezért is játszottunk a bemelegítés után. Mindenkiről voltak információink, ám az én elvem az, hogy amíg személyesen nem ismerem meg a játékost, addig nem igazolok. Természetesen valamennyi tettek rám benyomást, ám ezekről még korai lenne bármit is mondani. Edzés közben jött a jó hír: a pécsi vezetőkkel szóban megegyeztünk abban, hogy Pákolicz Dávid a mi játékosunk lesz, erről pénteken lesz hivatalos, elektronikus levéváltás.

A keret tehát alakul, pénteken újfent a Tiszavasvári úton gyakorolnak majd Minczérék, szombaton pedig Nagyhalászban vendégeskednek. A vasárnapi pihenőt követően pedig hétfőtől már beindul az igazi felkészülés.

- Mán László -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2