„Rajtunk a kézrátétel, a több, netán kevesebb edzés már nem segít”

Ha Kiss Gábor edző (középen) jövőbe látó lenne, alighanem vágná a megoldást arra: vajon mire lesz képes a Tiszavasvári a kiesés ellen küzdő Mándok ellen
Ha Kiss Gábor edző (középen) jövőbe látó lenne, alighanem vágná a megoldást arra: vajon mire lesz képes a Tiszavasvári a kiesés ellen küzdő Mándok ellen - © Fotó: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A Gyulaháza, Ibrány duó számára immár tényleg csak a győzelem lehet üdvözítő.


A magyar futball már csak olyan, hogy a legizgalmasabb dolgok rendszerint nem a pályán, sokkal inkább azon kívül történnek. Speciel a nyári szünetben, amikor egyesületek „dőlnek be”, tűnnek el egyik napról a másikra a süllyesztőben, jobb esetben csak lejjebb adják a nívót – visszalépnek egy szintet. Többek közt ezt érdemes megszakadni az utolsó pillanatig, kiváltképp azon csapatoknak, amelyek körül szorul a hurok. Jelesül a Gyulaháza, főként pedig az Ibránynak érdemes csipkedni magát, bár tény és való, jelen állás szerint mindkét legénység barátkozhat a kiesés gondolatával.

Különösen a Gyulaháza ül nyakig a pácban: a sereghajtó vasárnap a bajnok Balkány katlanjában próbálja meg a csaknem lehetetlent – ott, ahol lassan kerek két esztendeje az égvilágon senki nem tudott nyerni. Pedig egy újabb vereség végzetesnek bizonyulhat a vendégek számára. Az ibrányiak – immár a hétközben elköszönt Opre Mihály edző nélkül – ugyancsak az utolsó szalmaszál után kapnak. Hogy megragadják, Rakamaz ellen kell domborítaniuk. A bökkenő csupán annyi, az esetleges diadal akkor ér valamit, ha egyrészt a hátralévő fordulókban sem bakiznak, másfelől a közvetlen riválisok „elcsúszásáért” is fohászkodni szükséges – nem is egyszer…

Noha a Mátészalka, miként a Tuzsér sem érezheti még teljesen nyeregben magát, a két egymással tusakodó alakulat szénája lényegesen jobb áll, mint néhány hete. A fentebb említett két vetélytárs egyenesen cserélne velük. Az is világos, amely gárda megnyeri az aktuális összecsapást, biztosra veheti a bennmaradást. Az ebben a témakörben szintén érintett vásárosnaményiaknak kijut a „jóból”: hétközben a az éllovas Balkány elleni korábban elhalasztott fellépésüket pótolták, míg szombaton a második hely megőrzéséért hajtó Nagyecsedet fogadják. A beregiek imponáló hazai mérlegükre alapozhatnak: tavasszal valamennyi látogatójukat elkalapálták, ráadásul az öt siker alkalmával a gólokkal sem spóroltak. Bár a mándokiak nem ontják a „dugókat”, a kevesebb néha több mondás igazságtartalmára esküsznek – Tiszavasváriban egy góllal is bőven beérnék, ha mindez a megkapaszkodást elősegítő pontot, netán pontokat eredményezne.

KM-KT

Szakvezetői várakozások: 27. forduló (kezdés: 17, ifi: 15)

Szombat

Mátészalkai MTK (11.)–Tuzsér (10.)

Plesu Ádám, mátészalkai technikai vezető: – A tabellán azonos pontszámmal álló csapatok mérkőzésén szeretnénk végleg megnyugtató pozícióba kerülni.

Gergely István, tuzséri játékos-edző: – A hét végi győzelem után egy kicsit nyugodtabban készülhetünk, remélem, a görcs végre feloldódik és idegenben is eredményesek leszünk.

Vásárosnamény (12.)–Nagyecsed (2.)

Farkas Béla, vásárosnaményi edző: – Elérkeztünk, oda hogy mindenképpen nyerni kell!

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Úgy kell készülnünk, hogy a Namény hazai pályán tavasszal mindenkit legyőzött. Adott a feladat, hogy ezen mi próbáljunk változtatni.

Tiszavasvári (4.)–Mándok (13.)

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Az elmúlt heti sikerünknek akkor lesz igazán értéke, ha a Mándok ellen is győzni tudunk hazai pályán. Bízom a srácokban, mert olyan öltözői hangulatot tapasztaltam a héten, mint amikor sikeresebb időszakunkban voltunk.

Dancs Béla, mándoki edző: – Két kiszámíthatatlan csapat találkozik. A heti edzés munka után nem tudom, mit „kapok vissza” a hét végén, hogy fognak-e futni és párharcot nyerni a fiúk? Vagy tátott szájjal fognak ácsorogni a pályán, várva, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, amit a Vasvári aligha fog nekünk megsütni.

Vasárnap

Sényő-Carnifex (6.)–Baktalórántháza (8.)

Ember Roland, sényői edző: – Remélem, mindenki átérzi a hátralévő négy meccs súlyát!

Illés László, baktalórántházi edző: – Egy kicsit megtorpant a Sényő is, de tisztában vagyok azzal, hogy erős kerettel rendelkező jó csapat, ahol nem könnyű nyerni. Remélem, fel tudunk nőni a feladathoz és megnyerjük a mérkőzést.

Fehérgyarmat (9.)–Nagyhalász (7.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Veretlenségi sorozatunkat kívánjuk minél tovább tolni, ugyanakkor az igazi mégiscsak az lenne, ha nyernénk, mert hazai pályán ez még nem sikerült. Mert nem szeretnénk, ha szurkolóink leszoknának a győzelem mámorától.

Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – A múlt heti győzelmünk után ezúttal sem lehet más a célunk mint pontokat szerezni. Ehhez legalább olyan hozzáállás szükséges, mint az előző mérkőzésen.

Cellspan-Balkány (1.)–Gyulaháza (15.)

Mirgai László, balkányi edző: – Annak ellenére, hogy a Gyulaháza ilyen helyzetben van, természetesen nem becsüljük le. Szeretnénk tovább folytatni jó sorozatunkat, biztos vagyok abban, hogy a fiúk mindent meg fognak tenni ennek érdekében.

Bardi Gábor, gyulaházi edző: – Mit lehet erre mondani? A bajnokkal játszunk, megyünk és tesszük a dolgunkat.

Ibrány (14.)–Rakamaz (5.)

Trencsényi Imre, ibrányi egyesületi elnök: – Nem adjuk fel! Versenyben akarunk maradni a végsőkig. Ahhoz, hogy erre esélyünk legyen, a hátralévő mérkőzéseken a maximumot fogja nyújtani a
csapatunk.

Madalina György, rakamazi edző: – Annak idején Ibrányban olyan játékosokkal futballoztam együtt, mint Imre Dezső, Kató Pista, Kovács Tibi, Teschmayer István és Ajler József, amely egy nagyon jó csapat volt. Utánunk is akadt még szép korszak, hisz az Ibrány mindig meghatározó szerepet játszott a megyében, sőt az NB III-ban is. Nagyon sajnálnám, ha kiesnének. Ugyanakkor rajtunk a kézrátétel, a több, netán kevesebb edzés már nem segít, a gyógyír valószínűleg egy győzelem lenne.

Szabadnapos: Nyírgyulaj



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés