Rajtunk segítsenek, ne egymást üssék!

E. Nagy István
E. Nagy István
Fehérgyarmat – A szüntelen politikai adok-kapok az érdemi munka rovására megy.


Mivel Brüsszel elállt a kötelező betelepítési kvótától, és ha a kormány nem a 2018-as választásokra játszik a „szabadságharc” vizionálásával, akkor semmissé kell tenni a meghirdetett referendumot, és a választásra tartogatott 5 milliárd forintot 1–2 kórház helyzetbehozására lehetne fordítani.

Bezzeg Magyarországon…

A terrorveszélyt lehetne lokalizálni a polgárőrség feltöltésével és megerősítésével is. Egy nagy helyismerettel és emberismerettel rendelkező falusi, városi polgárőr eredményesebb lehet a megelőzésben, mint bármilyen más rendvédelmi szervezet!

A rendszerváltás után a nyugat minden szennye elárasztott bennünket. Szinte minden rossz szokásukat átvettük. Amivel tisztábbá tehettük volna a közéletünket, pont azt hagytuk ki: az amerikai választási mechanizmus lebonyolítását. Ott csak a választás ideje alatt megy az „egymásra mutogatás”, amikor lecseng a kampány, mintha mindent elvágtak volna, a vesztes gratulál a győztesnek, és a győztes sem bánik lekezelően a vesztessel, hiszen együtt fognak dolgozni tovább a népük sorsának jobbításáért.

Nálunk ezzel szemben szüntelen a civakodás, a vesztes csalással vádolja a győztest, amaz visszamutogat a vesztesre. Ezért sem haladunk ötről a hatra, a politikai kultúránk csapnivaló! Az „érdemi munka” csorbát szenved minduntalan, pedig ez lenne a választottjaink feladata!

E. Nagy István, a Nemzeti Megbékélés egyik kezdeményezője








hirdetés