Rákossy: megemeli a kormány a kkv-k versenyképességét erősítő pályázat keretét

Budapest – A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a “Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 milliárd forinttal megemeli – közölte Rákossy Balázs a pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-vel.

A vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre.

A technológiai innovációs fejleasztéseket támogató pályázati felhívás népszerűségének egyik oka, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot, ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

A támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat – szoftver, gyártási licenc vagy know-how – vásárolhatnak, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 6 hónap – ismertette Rákossy Balázs.

– MTI –








hirdetés