Ördög a mellkason

Nagymamámék népes családjából idős korra alig maradt hírmondó. A legtöbbjüket az akkori népbetegség, a tüdőbaj vitte el idő előtt.
Dankó Mihály jegyzete.

Az 1950-es évek elejéig nem sok reménye volt annak a gyógyulásra, akinek „ráült az ördög a mellkasára”. Úgy vitte el őket a tavasz, mint a langyos szél a havat. Az egyszerű, szegény család számára sokáig a rémálmot jelentett a mélyről feltörő, szaggató köhögés.

Aztán a gondolkodó ember győzelmet aratott a koron. A védőoltások bevezetésével, a tüdőgondozó-hálózat kiépítésével megváltozott a helyzett. Már kezdtük azt hinni, hogy teljesen legyőztük az ellenséget. De rá kelett jönni, egy ütközetet megnyertünk, de a háborúnak még nincs vége. A megbetegedések száma – bár napjainkban csökkenő tendenciát mutat – főleg a nyugat-európai arányokhoz képest, mégis aggasztóan magas, sőt újabban folyamatosan nő.

Az okok között szerepel – a vészes előrejelzések ellenére – nagyfokú a témában a tájékozatlanság. A megelőzést jelentő rendszeres ellenőrzéseket (tüdőszűrést) sokan nem veszik komolyan.

Nyitottabb lett a világ, a cseppfertőzéssel terjedő bajt könnyű behurcolni. S a legyengült szervezetű emberek pedig kevésbé ellenállóak. Probléma még, hogy néhány baktériumtörzs mára rezisztenssé vált a rendszerint használt antibiotikumokra. Így bizony halálos is lehet a kor.Luxus tehát karbatett kézzel ülni. Tenni kell ellene, s ebben a megelőzés kaphatja a legnagyobb figyelmet. Ehhez viszont nagyfokú összefogásra van szükség, melyben szerepet kell vállalni az egyénnek, a szakmának, a kormányzatoknak, alapítványoknak és a nemzetközi szervezeteknek.








hirdetés