Reakciók a legfőbb ügyész választása után

Az MDF szerint több szempontból is aggályos volt a hétfői legfőbbügyész-választás a parlamentben.

Az ellenzéki pártnak nem a jelölt személyvel, hanem a jelölés módjával volt problémája: az ütközik ugyanis az ügyészségről szóló törvénnyel – mondta hétfőn a titkos szavazás után Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.

Az ügyészségről szóló kétharmados törvény szerint a legfőbb ügyészt hat évre választja az Országgyűlés, és 70 éves korig lehet betölteni ezt a posztot.Kovács Tamás66 éves, vagyis a törvény szerint 4 év múlva megszűnik a megbízatása, új legfőbb ügyészt kell majd 2010-ben választani – mondta az MDF frakcióvezetője.

Herényi Károly szerint Kovács Tamás jelölése egy harmadik elvet is sért: a legfőbb ügyészi posztot ciklusokon átívelve töltötték be eddig, 2010-ben azonban éppen a következő országgyűlési választások évében kell majd új legfőbb ügyészt keresni.

Korábban mind az öt parlamenti párt támogatta Kovács Tamás jelölését, köztük az MDF is. Aggályai miatt azonban az ellenzéki párt végül tartózkodott a hétfői titkos szavazáson – mondta nem sokkal a voksolás után Herényi Károly frakcióvezető.

A képviselők 320 igen, 15 nem szavazattal választották titkos szavazással Kovács Tamást legfőbb ügyésznek hétfő délután a parlamentben. A hivatalos jegyzőkönyv szerint 348 képviselő vette fel a szavazólapot, de csak 344 voksolt. 9-en tartózkodtak a titkos szavazáson.

Az MSZP gratulál

Az MSZP gratulál és sok sikert kíván a hétfőn megválasztott Kovács Tamásnak, az új legfőbb ügyésznek – mondta a Független Hírügynökségnek Kovács Tibor. A szocialista képviselő reméli, hogy a jövőben sikerül az ellenzékkel megállapodni más személyi kérdésekben is, mint például az ősszel esedékes két alkotmánybíra.

A képviselők hétfőn 320 igen, 15 nem szavazattal választották meg Kovács Tamást titkos szavazással legfőbb ügyésznek a parlamentben.








hirdetés