Futsal

2019.05.29. 10:51

Örömjáték helyett ádáz csata várható

A Nyírgyulaj a Csömör ellen küzdhet meg az ötödik helyért.

A piros mezes nyírgyulajiak hétfőn kikaptak a Veszprémtől | Fotó: 1. Futsal Club Veszprém

A Nyírgyulaj NB ­I.-es csapata 4–2-es vereséggel zárta a bajnokság középszakaszát, amire az utolsó eredménytől függetlenül is nagyon büszkék lehetnek a csapatnál.

– Ha a rájátszást nézem, akkor teljesen elégedett lehetek, hiszen nagyon gyenge alapszakasz után érkeztünk, és nyolcadik helyről indulva az ötödikért játszhatunk – értékelt Lovas Norbert, a gyulajiak edzője. – Odatették magukat a fiúk erre a néhány meccsre, ennek lett ez az eredménye, és kicsivel nagyobb szerencsével, nagyobb akarással még szebb helyezést lehetett volna elérni. De nem panaszkodunk, örülünk, hogy megvan a bennmaradás, ami a célkitűzésünk volt.

A másik csoportban a Rubeola Csömör végzett a harmadik helyen, a Nyírgyulaj ellene játszhat az ötödik helyért.

– Ők is hasonlóan időzítették a formát, mint mi – folytatta a tréner. – Jó edzőjük van, veszélyes, fiatal csapat, ezt megmutatták az alapszakasz első néhány meccsén is, aztán hullámvölgybe kerültek, majd végül nekik is jól sikerült a rájátszás.

Pályaelőnyben a Gyulaj

– Örömjátéknak is hívhatnám a párharcot, de az ötödik helyért ádáz csata lesz, mégis­csak szebb az ötödik hely – tette hozzá. – Ki-ki meccsre számítok, de ha végig koncentrálunk, akkor meglehet az ötödik hely, és még boldogabbak lehetünk.

A párharc az egyik fél második győzelméig tart. Az első meccset csütörtökön 18 órakor Nyírbátorban játsszák, a másodikat jövő hétfőn Csömörön, amennyiben szükséges, a harmadik összecsapást a Nyírgyulaj rendezheti.

Futsal – NB I., középszakasz

Az A csoport végeredménye

1. Berettyóújfalu 8 8 – - 44-16 30

2. Dunaferr 8 4 1 3 33-26 17

3. Rubeola Csömör 8 4 1 3 14-22 14

4. DEAC 8 2 – 6 26-29 9

5. Szigetszentmiklós 8 1 – 7 18-42 5

A B csoport végeredménye

1. Haladás 8 6 2 – 29-13 24

2. Veszprém 8 5 – 3 27-23 21

3. Nyírgyulaj 8 4 1 3 26-22 15

4. Aramis 8 2 – 6 23-27 9

5. BME 8 1 1 6 20-40 5

Helyosztók

Az 1. helyért: Berettyóújfalu–Haladás. A 3. helyért: Veszprém–Dunaferr. Az 5. helyért: Rubeola–Nyírgyulaj. A 7. helyért: DEAC–­Aramis. A 9. helyért: Szigetszentmiklós–BME.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában