Régen látott focishow Nyírbátorban, csatárparádéval

Akt.:
Régen látott focishow Nyírbátorban, csatárparádéval
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – Hornyák Marcell négy, a hazai csapat öt találatig jutott a Putnok elleni NB III-as bajnokin.

Paprikás hangulatú – elsősorban a vendégkispadról tüzelt – első félidőben is több veszélyes, időnként szemet gyönyörködtető akciót vezetett a hazai csapat, és megérdemelt vezetést szerzett a jó erőkből álló Putnok ellen.

Szünet után olyan futballparádét nyújtott a Bátor, amely minden pályán megsüvegelendő lenne. Magabiztos, átjátszhatatlan védekezésből villámgyorsan lendültek támadásba a hazaiak, széleken vezetett és középen befejezett akciókkal, Hornyák Marcell gólparádéjával alaposan megszórta a bajnokaspiráns ellenfelét. A kialakított ziccerek alapján a végeredmény a vendégekre nézve hízelgő.

A pályára lépő – összességében 12 mezőnyjátékos – átérezte a csapat szorult helyzetét, és magyar pályákon, osztálytól függetlenül, ritkán látható szervezettséggel és pontosan végrehajtott támadójátékkal, a forduló egyik kiemelkedő teljesítményt nyújtó Hornyák Marcell vezérletével parádés győzelmet aratott.


NB III: Keleti csoport, 4. forduló

Nyírbátori FC–Putnok FC 5–0 (1–0)

Nyírbátor, 250 néző, v.: Ducsai.

Nyírbátor: Vasas G. – Fekete T., Szabó R. (Roszel, 70.), Tóth M., Kinczel (Bernáth M., 72.), Benkő B., Boros D., Mankó, Bagi Á., Terdik, Hornyák M. Edző: Ambrusz Árpád.

Putnok: Egyed – Tóth Sz., Zimányi Á., Fehér B. (Bodnár D., 78.), Katona B., Czető, Bocsi (Balogh A., 58.), Illés R., Kemény T., Csicsvári, Csirszki. Edző: Koszta Péter.

Gól: Hornyák M. (19., 53., 57. és 65.), Szabó R. (69.). Jó: Hornyák M. (a mezőny legjobbja), Fekete T., Bagi Á., Szabó R., Terdik, illetve Tóth Sz., Zimányi, Csirszki. (Tudósító: Balla István)

Ambrusz Árpád: – Büszke vagyok minden egyes játékosomra, akár játszott, akár nem. Reméljük, a győzelemmel hozzájárulunk Gyula bácsi gyógyulásához.

Koszta Péter: – Megérdemelten nyertek ilyen különbséggel is a hazaiak.



Sporthírek






hirdetés