Rekordok és rekordkísérletek Magyarországon 2009-ben

Rekordok és rekordkísérletek Magyarországon 2009-ben

2009-ben Magyarországon 10 Guinness rekordot
próbáltak megdönteni, ebből nyolcat
sikerült. Megdőlt például a
leghangosabb horkolás világrekordja, a fekve
dekázás Guinness rekordja, de
Magyarországon készítették el a
világ legnagyobb fröccsét is.

Márciusban 24 órás, maratoni
gyöngyfűzést tartottak a
Győr-Moson-Sopron megyei Gyarmaton, ahol a
résztvevők elkészítették
Magyarország eddigi legnagyobb, összesen 133
gyöngy-virágból álló
csokrát. Szintén nagyságával
került a rekordok közé az a fal,
amelyet több mint 200, gyöngyből
készült pillangó díszít.
Emellett a 24 óra alatt legtöbb
gyöngyöt elfűző címet is
bezsebelhette az a résztvevő, aki több
mint 20 ezer gyöngyöt használt el.


Szintén márciusban dőlt meg a
leghangosabb horkolás világrekordja
a fővárosi Syma csarnokban rendezett
“Horkolás Éjszakáján”. Az
eddigi csúcsot egy dél-amerikai férfi
tartotta 93 decibellel, egy budapesti úr azonban a
mérések szerint 98-cal durmolt. Az egyszerre
együtthorkolás világrekorját
mindenképp a budapesti eseményen
állították fel, ugyanis ilyen
csúcs még egyáltalán nem
szerepelt a Guinness Rekordok
történetében. Felváltva
összesen 70-en horkoltak a fővárosi Syma
csarnokban, a legtöbben egyszerre 16-an.


Májusban új világrekordot
állított fel a 24 éves Csima
Pongrác
, aki több mint egy
órán keresztül dekázott a
hátán fekve. Eddig ebben a
kategóriában egy svéd férfi
tartotta a rekordot, aki 2007 novemberében valamivel
több, mint 10 percen keresztül tartotta a
levegőben a labdát. A 24 éves
fiatalember tavaly is felállított egy
rekordot, fél órán keresztül
több, mint 4300-at dekázott.


Júniusban készítették el a
világ legnagyobb fröccsét a
Városháza Parkban. Az 500 literes ital fele
rozébor, fele szóda arányú. A
világ legnagyobb kisfröccsét egy
külön erre a célra gyártott
ötszáz literes pohárba
készítették el, és a
rendezvény résztvevői
fogyasztották el.


Júliusban megdöntötték a folyamatos
magyar nóta és népdal
éneklés magyar és
világrekordját is a Hajdú-Bihar megyei
Újszentmargitán. A 480 résztvevő
több mint 2500 dalt énekelt, összesen 3307
percen át. A két és fél nap
alatt 23 kórus és 52 szólista
lépett fel. Volt, aki csak egyetlen dalt
vállalt, de olyan is, aki egymaga két
órán át énekelt
megszakítás nélkül. A
legfiatalabb énekes mindössze öt, a
legidősebb pedig hetvenhét éves volt.



Augusztusban magyar-csoki rekord született Szerencsen,
ahol elkészült a világ első
csokoládé-festménye is. A
festmény tíz méter hosszú
és mesefigurák vannak rajta, amiket gyerekek
vittek a vászonra több színű
csokoládéból.


Szeptemberben Guinness-rekordot
döntöttek a “szimultán legtöbben
együtt rajzolók”
kategóriájában Budapesten. A
nagyszabású aszfaltrajz-versenyt a
környezetvédelmi tárca szervezte, hogy
felhívja a figyelmet a környezetbarát
közlekedésre. A rendezvényen 5317-en
ragadtak krétát. A résztvevők egy
óriási, előrajzolt
kerékpárút köré
rajzolták fel, mit várnak a nagyvárosi
közlekedéstől. 10 percig kellett gugolva,
folyamatosan rajzolniuk. A korábbi rekord
egyébként 3652 fő volt, amit több
mint 1500-zal döntöttek meg az Andrássy
úton.


Januárban a Városligeti
Műjégpályán
próbálták megdönteni a
hógolyózás
világrekordját, de a sikerhez 261 ember
hiányzott. A rekord megdöntéséhez
3746 egy időben egyszerre
hógolyózó emberre lett volna
szükség. A Városligeti
műjégpályán azonban csak 3485-en
vettek részt a kísérletben.

Kóczán Péter
augusztusban próbálta meg megdönteni a
parázson járás
Guinness-rekordját, de csak a magyar
csúcsot sikerült túlszárnyalnia.
A világcsúcs 180 méter,
ám a magyar férfi 80 méternél
feladta a küzdelmet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés