Rektori dicséret a legjobbaknak

A rektori dicséretben részesült hallgatók Vassné dr. Figula Erika rektorral
A rektori dicséretben részesült hallgatók Vassné dr. Figula Erika rektorral - © Fotó: Gulyás Emese
Nyíregyháza – Sportban, zenében és szónoklatban is je­leskedtek az elismerést kapott diákok.


Szülőként büszkeség tölti meg szívünket, ha gyermekeinkre gondolunk. Ez az érzés még nagyobbra dagad bennünk, ha kiváló eredményeket érnek el vagy munkásságukkal kiemelkednek társaik közül. Így érezhettek azok a szülők is, akiknek a Nyíregyházi Egyetemen tanuló gyermekeik az elmúlt hónapokban elért sikereik miatt kedden fogadhatták Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora gratulációját, és átvehették tőle a rektori dicséretet.

Öregbítik a hírnevet

– Büszkeséggel tölt el, hogy láthatom a tehetségek kibontakozását az egyetem falain belül. Nagy örömömre szolgál az is, hogy tavaly óta a rektori szobában fogadhatom azokat a hallgatókat, akik nemcsak tanulmányaikban, de azon kívüli tevékenységekben is kiemelkedő eredményeket érnek el. Gratulálok az itt megjelent tanulóknak! – köszöntötte a diákokat Vassné dr. Figula Erika, majd nyolc hallgatónak személyesen is átnyújtott egy oklevelet.

– A nagymamám énektanár, így tőle örökölhettem a zene szeretetét – mesélte Klenk Réka, aki egészen kicsi korában ismerkedett meg a zenével, ami az évek alatt élete szerves részévé vált. A Nyíregyházi Egyetem ének-zene-népzene és népi kultúra-tanár szakos hallgatója a közelmúltban a XII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén felnőtt kategóriában szerzett Kiemelt Nívódíjat. – Ez egy háromfordulós verseny volt, ahol egy kategóriában értékelték az éneket és a hangszerjátékot. Nem ez az első elismerés, amit a zenei pályán kaptam, a Bonyhádi Népzenei Versenyen is értem már el helyezést – ismertette érdemeit a tanuló.

Általános iskolában kezdett foglalkozni a zenével, akkor zeneiskolába is beiratkozott, majd középiskolai tanulmányait a váci konzervatóriumban folytatta népi ének szakon. Mindenképp a zenével együtt képzelte el a jövőjét, ezt a szenvedélyt pedig szeretné később továbbadni a gyerekeknek is, ezért választotta a tanári szakot.

Gyerekkorában kezdte

Karczub Zalán tizenhat évvel ezelőtt ismerkedett meg a kyokushin karatéval. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetemen tanul osztatlan tanári szakon, azon belül testnevelő tanár, történelemtanár és állampolgári ismeretek tanár szakon. A Nyírbátorból származó hallgatót nemrégiben városa legjobb sportolójának választották, a hétvégén pedig újabb megmérettetés elé néz: – Több alkalommal szerepeltem már nemcsak nemzeti, de nemzetközi versenyeken is, ahol helyezést is elértem. Holnap Bulgáriába utazom az Európa-bajnokságra, ahol a 65 kilogrammosok között indulok majd – mondta a hallgató.

Oklevelet kaptak

Kovács Richárd (testnevelés-történelem szak), Karczub Zalán (osztatlan tanári szak), Janics Tímea (sport-és rekreációszervező szak), Tóth Mihály Dávid (sport-és rekreációszervező szak), Molnár Bálint Olekszandrovics (osztatlan tanári szak), Soltész Péter (osztatlan tanári szak), Szikszai Róbert (sportszervező szak) és Tóth Fruzsina (osztatlan tanári szak) sport­eredményeikért kaptak elismerést. Miklósi István (magyar-történelem szak) szónokversenyen elért helyezéséért, míg Klenk Réka (ének-zene-népzene- és népi kultúra-tanár szak) és Kordován Bernadett Eszter (ének-zene-népzene- és népi kultúra-tanár szak) Vass Lajos Népzenei Versenyen elért eredményeiért kapott oklevelet.

GE








hirdetés