Rendőrörs avatás Nyírlugoson

Rendőrörs avatás Nyírlugoson
Nyírlugos – A Dél-Nyírség egyik kisvárosában, Nyírlugoson ünnepélyes keretek között avattak november 14-én új rendőrőrsöt.  

A Nyírlugosi Rendőrőrs 1991. július 1-én kezdte meg működését hét települési önkormányzat Nyírlugos, Nyírbéltek, Nyírmihálydi, Nyírgelse, Encsencs, Penészlek és Ömböly kezdeményezésével és támogatásával, akkor még egy másik épületben.

A most avatott önkormányzati tulajdonú épületbe, 2007. szeptember 20-án költözhetett be a rendőrőrs. Az épület felújítása és átépítése az Országos Rendőr- főkapitányság által biztosított külön keretből, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság anyagi ráfordításából, valamint a Nyírlugos Város Önkormányzata által biztosított költségkeretből valósult meg.

Az ünnepségen, a jelképes szalagot Veres János pénzügyminiszter, Dr. Bencze József r. altábornagy Országos Rendőr- főkapitány, Szepesi István r. dandártábornok a Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Rendőr- főkapitányság vezetője és Hovánszki GyörgyNyírlugos polgármestere vágta át.

Az új épület kialakításával a 16 fős rendőrőrs állománya részére egy korszerű, kényelmes, kultúrált, uniós szintű szolgálati hely valósult meg. 2008. július 21-én a Nyírlugosi Rendőrőrsön kihelyezett szolgálati csoportot hoztak létre 10 fővel a Bátorligeti Határrendészeti Kirendeltség állományából, ezzel a rendőrőrsön szolgálatot teljesítők száma 26 főre emelkedett.

– Pusztai Sándor –








hirdetés