Repülőnap negyedik alkalommal Nyíregyházán

Nyíregyháza, 2014. szeptember 1., hétfő (MTI) – Helikopteres bemutatók, vitorlázó- és sárkányrepülő gépek, valamint ejtőernyősök színesítik a 4. Nyíregyházi Repülőnap programját vasárnap a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a polgármesteri keretből átcsoportosított egymillió forint révén ingyenessé tett rendezvény vasárnap kilenc órától kezdődik a helyi repülőtéren, ahol színes égi és földi programokkal várják a családokat.

Horváth Péternek, a repteret üzemeltető Trénér Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a délelőtti kapunyitást követően egy Nyíregyházán rég nem látott “vendéget”, egy hőlégballont csodálhatnak meg az érdeklődők, utána pedig egy hármas kötelékrepüléssel kezdődik meg a program. Lesz léggömbvadászat, vitorlázógépek, sárkányrepülők és helikopterek bemutatója, ejtőernyős ugrás a nap folyamán két alkalommal, délben pedig Veres Zoltán műrepülő világbajnok száll fel gépével.

A közönség számára sétarepüléseket szerveznek, a földön pedig családi programokkal készülnek a szervezők: a gyerekeket vidámpark, a felnőtteket pedig sörök és pecsenyék várják.

– MTI –








hirdetés