Helyi közélet

2016.11.12. 17:18

III. Márton–napi vigasságok Kisvárdán

Kisvárda - A Márton–napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Kisvárda - A Márton–napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza Multifunkcionális Oktatási és Kulturális Központ ez évben már III. alkalommal rendezte meg szórakoztató programokkal és liba–étkekkel várva a gyerekeket és a felnőtteket november 11–én, péntek délután két órától, a Flórián téren, a Művészetek Háza parkjában.

Lufi hajtogatás, buborék varázs, kézműves játszóház

A pénteki nap programját a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia hívogatója indította. De itt volt sokak kedvence, Tony bohóc, aki lufi hajtogatós műsorával és ajándék lufikkal –amíg a készlet tartott– ajándékozta meg a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A trambulinon való ugrálás mellett volt itt, interaktív buborék show, bemutatóval, buborék játszótérrel, és két buborék, kereső géppel. Sokan csak meg simogatták a pónikat, de voltak, a merészebbek, akik aktív részesei voltak a póni lovaglásnak. A kézműves játszóházban pedig, „libatömés” valamint filc–libakészítés volt. Az elkészült „libákat” a készítőik haza is vihették. Ezek a programok délután öt óráig tartottak.

A programok mellett sokan álltak sorba a különböző libából készült ételek kínálatából választva. A legkelendőbb, mint az elmúlt alkalmakkor is a sült egész libacomb párolt vöröskáposztával volt.

Márton–napi lámpás felvonulás

A délutáni program meglepetése volt a Szent György görögkatolikus Általános Iskola és az Angyalkert Óvoda Márton–napi lámpás felvonulása. A gyerekek Szent Márton ünnepén saját kezünkkel festett kis lámpásainkkal fényt vittek a város utcáin, hogy, a szeretet fényével próbálják Kisvárda utcáit megvilágítani. „Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én...” hangzott az utcákon a gyerekek éneke. Az iskola 5. osztályos tanulói Szent Márton püspök életét elevenítették meg a Márton–napi színpadon, a Flórián téren. Felkészítőjük Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia tanárnő. A szereplés után a görögkatolikus templomig vonultak, útközben Márton napi dalokat énekelve, ahol újból bemutatták műsorukat. Itt már a vendéglátás sem maradt el: libazsíros kenyér és forró tea várta a résztvevőket.

Zenés műsor, néptánc fesztivál

A Libavonat zenekar „Liba–Hiba, Galiba” címmel, zenés műsorral kedveskedtek a résztvevő gyerekeknek és felnőtteknek. A harmadik alkalommal megrendezett vigasságokon, amatőr művészeti csoportok találkozójára is sor került. A vendég Királyhelmeciek, Nagytárkányiak mellett felléptek a Dombrádi Hagyományőrző Csűrdöngölő Néptánc–együttes, az Ajaki Hagyományőrző Népi Együttes, a Kékcsei Hagyományőrző Népi–együttes, a Kisvárdai DUO–ART Pengetős citerazenekar. Ezt követően a bulihoz, a nap zárásaként a TIK–TAK zenekar, játszotta a talpalávalót az utcai non–stop táncházi rendezvényen, Kisvárdán, a Flórién, téren a III. Márton–napi vigasságon.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában