Riadó! Bombakártérítés!

Tűzszerészek
Tűzszerészek

Debrecen – Várhatóan több tízmillió forint kártérítésre pereli a Debreceni
Egyetem azt a két hallgatóját, akik 2005 nyarán bombariadóval fenyegették meg
az intézményt, hogy megússzanak egy vizsgát.

Mint a tudományegyetemi karok elnöki hivatalának vezetőjétől, Nagy Attilától
csütörtökön megtudtuk, keresetüket február elején be is nyújtják. Mivel a két
fiatal nőt a bíróság nemrég elítélte, azaz a büntetőeljárás lezárult, a polgári
pernek nincs akadálya. A dolog pikantériája, hogy amíg a közveszéllyel fenyegetésért
54, illetve 39 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották a bölcsészeket, addig a
kártérítéssel „bevasalt” összeg – ha nem is az egyetem által remélt tízmilliós
nagyságrendű – ennek sokszorosa lehet.

Valótlan bejelentés?

Egyetemi riadók
2002: 1
2003: 8
2004: 14
2005: 12
2006: 4

A debreceni tűzoltók ugyanakkor még addig se jutottak el, hogy a rendőrség
érdemben lépni tudjon egy notórius zaklatójuk ellen, amit Kovács Ferenc parancsnok
a nem megfelelő jogszabályi környezettel magyaráz. Mint az alezredestől megtudtuk,
e "rajongójuk" csak tavaly december 24-én százötször hívta a segélyszámukat,
mert csevegni támadt kedve. – A feljelentésünket követően a rendőrség valótlan
bejelentés szabálysértés miatt járt el vele szemben, de semmire sem jutottak.
A T–com ugyanis nem adta ki az illető adatai, mondván, erre csak bűncselekmény
esetén kötelesek, szabálysértéskor nem. Véleményünk szerint ami történt, nem
is valótlan bejelentés, annál több. Foglalja a vonalunkat mások elől, akik lehet,
hogy nagy bajban vannak – mutatott rá. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság
vezetője, Czéh István ezredes érdeklődésünkre elmondta: a múlt évi 4797 vonulásuk
közül 302 volt téves jelzés, vaklárma. – Arról nincs nyilvántartásunk, hogy
ebből mennyi volt szándékos félrevezetés, de ha valaki sportot űz ebből, fel
fogjuk jelenteni, és módot keresünk arra, hogy megtérítessük a kárunkat – hangsúlyozta.
A tűzoltók tehát eddig sikertelenül próbálták felelősségre vonatni a "vicces
bejelentőket", de nem adják fel.

A rendőrségnek már „perkáltak”

A rendőrség sokkal előrébb jár: az elmúlt három évben tízszer kértek kártérítést
olyan bűncselekmény után, ami során félrevezették a hatóságot. A tettesek –
fizetései meghagyás útján – még azelőtt "perkáltak", hogy a polgári
per elkezdődött volna. – Fizetett az az egyek postai alkalmazott is, aki 2004-ben
arról számolt be, hogy a hivatalt kirabolták, pedig valójában elsikkasztotta
a pénzt. Miután a bíróság elítélte, mi is benyújtottuk a számlát, és sikeresen
követeltünk rajta a nyomozás költségeiből több, mint 200 ezer forintot – mondta
el a Naplónak Vezendi Jánosné őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Jelenleg épp egy "bombariadóstól" követelnek kártérítés: a most 17
éves fiú két éve fenyegette robbantással a Nyíradonyi Általános Iskolát.

Ra. L.








hirdetés