Rímben és rajzban is ügyesek

Oklevél és jutalom: Hajdu Henrietta intézményvezető és Szalóki Dezső, a Magyar Rovarászati Társaság budapesti munkatársa
Oklevél és jutalom: Hajdu Henrietta intézményvezető és Szalóki Dezső, a Magyar Rovarászati Társaság budapesti munkatársa - © Fotó: iskola
Penészlek – A penészleki nevelőtestület hitvallása: „minden gyermekben ott van a tehetség, csak fel kell fedeznünk benne”.


Két rangos versenyt hirdetett meg az idén a 2018-ban tehetségponttá nyilvánított Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tag­intézménye: „Bennem is van tehetség!” kiírással „A lelkem hangja” című régiós versíró, rímfaragó versenyt a 2–8. osztályos tanulók számára, valamint a „Lélek hangja” országos versillusztráló versenyt a felső tagozatosok részére.

Beugró feladatként az ifjú rímfaragóknak három szócsoport adott szavaival kellett verset írniuk, az országos versenyre Ady Endre A föl-földobott kő című művéhez készítettek illusztrációkat a tanulók. A régiós versíró versenyt március 28-án 13 órakor rendezik meg eredményhirdetéssel egybekötve, a országos rajzversenyre hétfőig nyújthatták be pályamunkáikat a jelentkezők, a zsűri április 5-én 13 órakor hirdet majd eredményt.

Viszik a község jó hírét

– Minden erőnkkel igyekszünk bebizonyítani, hogy intézményünk méltó a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácstól és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségétől kapott tehetségpont minősítésre. Ez a cím nem csupán a helyi általános iskola számára fontos, hanem a község életében is jelentős mérföldkő, mivel diákjaink a település jó hírét viszik országszerte, azok számára is ismertté válik Penészlek, akik korábban nem is tudtak a létezéséről. Jelmondatunk „Együtt, egymásért!”, hiszen kezdeményezéseink, s így a sikereink is közösek – mondta el Hajdu Henrietta intézményvezető.

Hozzátette: évente mintegy 120-150 pályázatot nyújtanak be térségi, megyei, országos és nemzetközi kiírásokra, tehetségpontként pedig immár nemcsak a helyi gyerekeket segíthetik a felkészülésben, hanem más, távolabbi intézmények tanulóit és pedagógusait is ellátják tehetségsegítő tanácsokkal. A penészleki nevelőtestület hitvallása, hogy „minden gyermekben ott van a tehetség, csak fel kell fedeznünk benne”.

A rovarász bíráló szeme

A MeseTárca pályázaton a legtöbb pályamunkát beküldő iskola különdíját nyerte el az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézménye. A XLI. Rovarászati napokon első helyezést kaptak a község tanulóinak alkotásai. A napokban Szalóki Dezső, a Magyar Rovarászati Társaság budapesti munkatársa látogatott el az iskolába, hogy átadja a jól megérdemelt oklevelet és pénzjutalmat az intézmény vezetőjének.

Mint mondta: „A gyerekrajzokra ösztönösen felfigyelünk, hiszen akarva-akaratlanul saját magunkat juttatják eszünkbe. Az őszinte kifejezésmód talán leginkább a színek gazdagságában nyilvánul meg. A kiállított rajzok mindegyike színvonalas és szép, a rovarász bíráló szeme érthető okokból mégis a valósághű ábrákon akad meg elsősorban, mint a lószúnyog (Horváth Péter), a bodobács (Könnyű Angelika Ibolya) vagy a darázs (Könnyű Amarilla Imola). De hagyjuk a szakmát, és élvezzük a kék ég és a tűzlepke harsány kontrasztját (Képes Viktória), a szivárványszínű rovar költőiségét (Küzmös Zsófia Ilona), engedjük át magunkat a színpompás gyerekrajzok varázsának!”

PI








hirdetés