Rio 2016 – Bíró Attila: nyolc-kilenc játékos helye biztos

Budapest – Bíró Attila szövetségi kapitány szerint nyolc-kilenc játékos helye biztos a riói olimpiára készülő Európa-bajnok női vízilabda-válogatottban, a többiek a következő hetekben harcolhatják ki helyüket.

A szakember az MTI érdeklődésére a nemzeti csapat keddi sajtónyilvános edzésén elmondta, nemrég Ausztriában egy magaslati edzőtáborban vett részt az együttes, itt “szárazföldi” tréningeket, futóedzéseket, erősítést végeztek a játékosok. Hozzátette, a következő tíz napban már a vízben készül a válogatott, itt elsősorban az állóképesség fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, azaz rengeteg úszás és lábtempós gyakorlat szerepel majd a programban.

A felkészülés második szakasza a jövő hét közepén indul, ekkor az Egyesült Államokba utazik a válogatott, amely az olimpiai és világbajnok, friss világliga-győztes amerikaiakkal közösen edz majd. Ez idő alatt folyamatosan játszik majd edzőmérkőzéseket a két csapat, valamint három hivatalos találkozó is szerepel a programban, Miamiban, Connecticutban és New Yorkban.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, nyolc-kilenc játékos helye biztos a keretben, a többieknek elsősorban ebben az időszakban lesz lehetőségük kiharcolni az olimpiai kerettagságot.

Az ötkarikás felkészülés harmadik, egyben befejező része a július 13-15. között a Margitszigeten sorra kerülő BENU Kupa, majd egy ausztrálok elleni háromnapos közös edzőtábor lesz. Utóbbin, ahogy a kapitány fogalmazott, már csak a finomhangoláson, a taktikán, a részletek csiszolásán lesz a hangsúly, majd a gárda július 30-án indul Brazíliába.

Az olimpiáról szólva Bíró Attila hangsúlyozta, a nehezebb csoportba került a válogatott, hiszen a világliga első négy helyezettje közül hárommal (Egyesült Államok 1., Spanyolország 2., Kína 4.) játszik majd, ugyanakkor úgy gondolja, ebből a négyesből egy jó helyet elcsípve nagyobb esély lehet a négy közé jutni.

A válogatott egyik legrutinosabb tagja Takács Orsolya, aki a harmadik olimpiájára készül. A világ- és Európa-bajnok játékos hangsúlyozta, bízik benne, hogy a nyolchetes felkészülés végére tökéletes állapotba kerül. Rendkívül hasznosnak nevezte az amerikaiak elleni találkozókat, hiszen a világ legjobbja ellen tesztelhetik magukat, a kapitánynak és a játékosoknak is egy jó visszajelzés lesz.

Takács Orsolya hozzátette, természetesen az éremszerzés reményében utaznak Brazíliába, de nagyon sűrű a nyolccsapatos mezőny.

A belgrádi Európa-bajnokságon kulcsfontosságú gólokat szerző, mindössze 22 éves Illés Anna személyes céljaival kapcsolatban elmondta, először is szeretne bekerülni a szűk keretbe, azt követően pedig olimpiát akar nyerni.

A magyar válogatott augusztus 9-én a kínaiakkal játssza első mérkőzését a riói olimpián, a négycsapatos csoportból mindenki továbbjut a negyeddöntőbe.

-MTI-








hirdetés