Helyi közélet

2015.08.04. 16:26

Megjelent az M34-es gyorsforgalmi út tervezési tendere

Budapest, 2015. augusztus 4., kedd (MTI) - A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény-Záhony közötti szakaszának tervezésére - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Budapest, 2015. augusztus 4., kedd (MTI) - A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény-Záhony közötti szakaszának tervezésére - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A feladat része a 38 kilométeres útszakasz tanulmánytervének, közúti biztonsági hatásvizsgálatának, megvalósíthatósági tanulmányának, valamint környezeti hatástanulmányának elkészítése.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három üzleti évben - összesen - a közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezésből legalább nettó 120 millió forint árbevétele származott.

Referenciaként pedig az elmúlt 6 évből be kell mutatni egy legalább 20 kilométer hosszúságú, új nyomvonalon vezetett, 2x2 forgalmi sávos autópályára vagy autóútra, illetve 2x1 sávos, 110 kilométeres óránkénti sebességű főútra vonatkozó környezeti hatástanulmány tervének az elkészítését.

Az ajánlattételi határidő szeptember 10., a legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes. A tervezés finanszírozási forrása az uniós támogatás.

A kormány múlt év július végén hozott határozatot az M34-es autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakasza megépítésének támogatásáról. Ebben a kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az autópálya kiépítéséhez szükséges forrás tervezéséről az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretén belül. A határozat szerint az autópálya szerepel a 2014-2020 közötti uniós programozási időszak projektjei között.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában