Vagyis az, hogy az állami ösztöndíjasoknak képzési idejük kétszereséig Magyarországon kell munkát vállalniuk, különben – ha külföldre távoznak – fizethetik vissza az oktatásukra áldozott pénzt. Az Alkotmánybíróság mostani határozatával lényegében arra utal, hogy az állam nem korlátozhatja ily módon a diákokat.
Mielőtt bárki kéjes örömsikongatással üdvözölné a „kétharmados diktatúra” csatavesztését, nem árt emlékeztetni arra a tényre, hogy a kormány egy igen akut problémát igyekezett orvosolni, amihez előtte más hozzá sem mert piszkálni. Lehet azt mondani persze, hogy rosszul nyúltak a beteghez, s az ágyhoz szíjazás helyett akár partnerszámba is vehették volna a hallgatókat s en bloc a felsőoktatást, hátha párbeszéddel jobb megoldást találnak.
Így vagy úgy, de nehéz mindenki számára elfogadható módot találni arra, miként fizessen ösztöndíjat az állam az egyetemi, főiskolai hallgatóknak úgy, hogy a közjó, a társadalmi igazságosság ne szenvedhessen csorbát például az által, hogy magyar adóforintokból a külföld számára képezzük a legjobb szakembereket.