„Rólunk már több bőr nem húzható le” – Hiába a félmilliós fizetés, egyre kevesebb a kamionos

Akt.:
„Rólunk már több bőr nem húzható le” – Hiába a félmilliós fizetés, egyre kevesebb a kamionos
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – Kevés a sofőr, a fuvarozó cégek feltételeket sem szabhatnak. Egyre többen szállnak ki a kamionozásból, a fuvarozó cégek lasszóval keresik a sofőröket: úgy tűnik, hiába az állami segítség, az ingyen jogosítvány, kevesen választják a hivatásos sofőr szakmát.

A szállítmányozási ágazatban soha nem látott gépkocsivezető-hiány lépett fel, a cégek mindent elkövetnek, hogy ne kelljen lemondaniuk a megrendeléseket. Míg korábban a kimagaslóan jó kereseti lehetőség a volán mögött tartotta a sofőröket, ma már a nettó félmilliós fizetés sem motiválja őket. A logisztikai vállalkozások korábban a legalább öt-hat évet eltöltött, tapasztaltabb munkaerőt részesítették előnyben, ma már aligha szabhatnak feltételeket, a piaci verseny ezt felülírja.

– Égető a munkaerőhiány a hivatásos gépkocsivezetőknél – mondta a Világgazdaságnak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) kommunikációs vezetője. A szakmai szervezetek számításai szerint 6–10 éven belül országos szinten több tízezer hivatásos sofőr megy nyugdíjba, a gyorstalpalókon szerzett képesítés pedig nem vethető össze a szakiskolákban áru- és személyszállításból megszerzett tudással. Az MKFE szerint a megoldás az lenne, ha nem csak az államilag támogatott programban, vagy OKJ-s keretek közt, de a közoktatásban is elindulna a hivatásos gépkocsivezetők képzése. Egyes becslések szerint Magyarországon mintegy 6 ezer hivatásos gépkocsivezetői állás betöltetlen.

– A fuvardíjak növekedésével járhat, ha begyűrűzik ez az állapot, hiszen nem mondhatunk vissza megrendeléseket, a megbízó azonnal talál egy másik céget, a közúti fuvarozásban óriási a konkurencia – mondta el lapunknak a Daniel Trans Kft. irodavezetője, Bartha Norbert. Nem akart sötét képet festeni a jövőről, de azt mondta: azon sem lehetne csodálkozni, ha a sofőrhiány a vasúti, vagy a légi áruszállítás malmára hajtaná a hasznot, de itt még nem tartunk, mert a közúti fuvarozásnak igen széles a spektruma – tette hozzá az élelmiszerek és szárazáru szállításával foglalkozó cég munkatársa.

Jár nekik a tisztelet

– Fiatal vállalkozás vagyunk –folytatta – nincs saját flottánk, fix, szerződött partnerekkel dolgozunk, de az utóbbi időben valóban kezd megfordulni a főnök-sofőr viszony. Ott tartunk, hogy a munkavállaló megmondja, milyen útvonalon szeretne a volán mögött ülni, és melyik országba nem hajlandó betenni a lábát. Megteheti, mert nem kell kilincselnie a következő megbízásért. A balkáni utaktól visszakoznak, ellenben a magasabb fuvardíjak és jobb közlekedési infrastruktúra miatt szívesebben veszik az irányt Németország vagy a Benelux államok felé – tudtuk meg Bartha Norberttől, aki hozzátette: a kamionosokat megilleti a tisztelet. – Kockázatot vállalnak, életük nagy részét úton töltik, a családjuktól távol. Számtalan új uniós szabálynak is meg kell felelniük, amelyek igyekeznek őket kiszorítani a nyugat-európai piacról – az egyik ilyen például, hogy kabinfülke helyett szállodában kell a pihenőidőkben aludniuk, amiről számlát kell felmutatniuk, ha az unió területén belefutnak egy ellenőrzésbe.

Nyomás alatt a szektor

– Egyes cégek a szállítmányozási tarifák emelésétől sem riadnak vissza, azért, hogy magasabb bért fizethessenek sofőrjeiknek – válaszolt kérdésünkre Magyarország egyik legnagyobb fuvarozási, szállítmányozási és logisztikai szolgáltatója, a Révész Trans cégcsoport tulajdonosa, Révész Bálint. Cégeinél jelenleg ezer hivatásos gépjárművezető dolgozik, s alátámasztja ő is: nagy kihívás megoldani a szakemberhiányt. – Egyetlen kamionunk sem áll sofőr nélkül, de a piac és az árverseny nyomás alatt tartja a szektort, a problémát mi is érzékeljük – mondta. – Kedvezőbb munkaidő-beosztást próbálunk kialakítani, mert a sofőrök a nemzetközi fuvarozásban a több hetes külföldi távollétet nehezen bírják, de megértjük munkavállalóinkat. Az ágazati probléma hosszút távú kezelését viszont nem lehet elodázni, s a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével egyetértve én is úgy vélem: ennek a szakmának is minél előbb be kell kerülnie a szakképzésbe – nyilatkozta az óriáscég első embere.

„Rólunk már több bőr nem húzható le”

Egy 40 tonnás szerelvénnyel éppen Athénba tartott Nagy János, amikor felhívtuk telefonon. Saját cége van, huszonkét éves szakmai múlt áll a háta mögött és azt tapasztalja: főként az európai átlagtól alacsonyabb fuvardíjak miatt hagyják el a pályát kollégái. – A jó sofőrök már külföldön vannak, még a válság idején szerződtek el külföldi cégekhez, ahol sokkal magasabb bérért dolgozhatnak, stabil, bejelentett, jól fizető állásuk van, ezért a nyugdíjuk is jóval több lesz, mint a magyar kamionosoknak – mondta a nyíregyházi vállalkozó. – Annyit mehetünk, amennyit megenged a tachográf, nem tudunk több munkaórát eltölteni az utakon, rólunk már több bőr nem húzható le – mondta a hivatásos sofőr, aki hozzátette: a munkaerőhiányon valamelyest enyhítenek az államilag támogatott képzések, ugyanis az ingyen megszerezhető jogosítvánnyal hatalmas anyagi terhet vesznek le a lelendő gépkocsivezető válláról. A képzési- és vizsgadíj ugyanis nem olcsó mulatság, és visszaszorítja a jelentkezők egyébként is egyre lanyhuló kedvét.

KO








hirdetés