2012.02.10 18:56; Frissítve: 2012.02.10 18:56


Római kori várost hozott napvilágra a vihar Bulgáriában

Szófia, 2012. február 10., péntek (MTI) – Egy ókori település került napvilágra Bulgáriában, Szarafovóban, a fekete-tengeri üdülőhely, Burgasz közelében, miután a viharos tenger elmosott egy partszakaszt.

Bozsidar Dimitrov, a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója szerint az ókori település romjairól már hónapok óta tudnak, az első leleteket egy tavaly szeptemberi vihar tárta fel. A szakértő szerint nagy valószínűséggel inkább városról, mintsem faluról lehet szó, hiszen a település vízvezetékkel rendelkezett, s több monumentális, oszlopos épület, templom romjai láthatók – olvasható a Novinite (http://www.novinite.com) angol nyelvű bolgár hírportálon.

“Ami a legfurább, hogy az ókori térképek és feljegyzések nem tesznek említést arról, hogy ezen a helyen település állt volna” – magyarázta Bozsidar Dimitrov, hozzátéve, hogy az antik világban összesen két ilyen “útikönyv” létezett, de azokban csak a legnagyobb városok szerepeltek.

Dimitar Nikonov, Burgasz polgármestere közölte, hogy a régészeti feltárásokra 120 ezer levát (18 millió forintot) biztosít a városvezetés. Az ásatások azonnal elkezdődnek, mihelyt elolvad a hó, hogy megakadályozzák a páratlan leletegyüttes károsodását a későbbi viharok során.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Kövér László: Csak közös ügyeink vannak
Székelyudvarhely, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az erdélyi és a magyarországi magyarságnak nincsenek [...] tovább »
Brit nyomozók vizsgálódhatnak Líbiában egy londoni rendőrnő megölése ügyében
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Líbiában kezdhet vizsgálatot a Scotland Yard nyomozóinak egy [...] tovább »
Növekedésösztönző lépésekhez köti a német ellenzék a fiskális paktum ratifikációját
Berlin, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Növekedési és beruházási paktum elfogadásához köti a német [...] tovább »
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés