Romantikus nagyjátékfilmet forgatott egy pécsi orvos

Akt.:
Pécs – A Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködésével készített 93 perces nagyjátékfilmet az egyetem klinikáján aneszteziológusként és intenzív-terápiás orvosként is dolgozó Vámos Zoltán. A Parázs a szívnek című romantikus alkotás január 18-tól kerül a mozikba.


Vámos Zoltán, a film pécsi író-rendezője az MTI-vel közölte: a “fájdalmas, őszinte szerelmi történetet” mások mellett Szabó Erika, Viktor Balázs, Turi Bálint, Gulyás Ádám, Szakács Hajnalka, Dobó Enikő, Bezerédi Zoltán és Csöre Gábor kelti életre a filmvásznon.

A mozifilmeket, színdarabokat és dalszövegeket író, valamint színházi rendezéssel is foglalkozó orvos felidézte: 1999 óta készít kisjátékfilmeket, klipeket.

Első nagyjátékfilmjét 2015-ben kezdték el forgatni csaknem 45 millió forintos büdzséből, a pécsi egyetem jelentős támogatásával – ismertette.
A Magyarországon a Cinema City-hálózatnál látható Parázs a szívnek vetítési jogait tíz, túlnyomórészt szomszédos országban vásárolták még meg – tette hozzá Vámos Zoltán.

A koprodukciós partner PTE írásos összegzése az alkotás különlegességének nevezte, hogy a film pécsi és egyetemi helyszíneken készült, dolgozóik és hallgatóik közül többen szerepelőként és statisztaként is megjelennek benne.

Vámos Zoltán az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy jelenleg egy új, Ceausescu volt román diktátor gyermekeiről szóló mozifilm forgatókönyvén dolgozik Schultz Sándorral közösen.

– MTI –








hirdetés