Romantikus vígjáték készül Kerekes Vica főszereplésével

Budapest – Romantikus vígjáték készül Kerekes Vica főszereplésével Lakos Nóra rendezésében. A Hab munkacímet viselő film gyártására 286 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

A Magyar Nemzeti Filmalap csütörtöki közleménye szerint a Hab forgatása június végén kezdődik, a vígjáték a tervek szerint jövő ősszel kerül a mozikba. A készülő filmben Kerekes Vica egy reménytelenül szerelmes cukrászlányt alakít, aki mindent megtesz, hogy megmentse cukrászdáját és visszaszerezze élete szerelmét.

Mint írják, az alkotók elegáns, játékos és humoros mesét ígérnek az elköteleződéstől rettegő mai harmincas “felnőttgyerekek” párkapcsolatairól, a reménytelen szerelmek elengedéséről és a valós kapcsolatok nehézségeiről.

A Hab az elsőfilmes Lakos Nóra rendezésében, az Aga Media gyártásában, a Katapult Film és az A Company Hungary koprodukciójában készül. A forgatókönyv írója Fekete Fruzsina, az operatőr Bálint Dániel (Szabó úr, Hetedik alabárdos, Rossz versek).

A főszerepekben Kerekes Vica mellett Mátray László és Gyarmati Erik gyerekszínész lesz látható. Elek Ferenc, Pálfi Kata, Kovács Lehel, Láng Annamária, Zsigmond Emőke és Bányai Miklós is játszik a filmben, és fontos szerepet kap Bozó Andrea, Szikszai Rémusz, Katona László, valamint Mácsai Pál is.

Lakos Nóra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult adásrendező, majd filmrendező szakon, rövidfilmjei – Edina, Egy napra visszamennék, Nagyanyám köldöke, Otthon, Külön matek – és dokumentumfilmje – Magyar bajusz – számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat.

Rendezőként több sikeres reklámot és tévésorozatot is jegyez. A magyar gyerek- és ifjúsági film felélesztésének elkötelezett híveként Lakos Nóra alapította az első Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált Cinemira néven, valamint a Gyerekfilm Akadémiát, ahol 8-18 éveseknek tart filmes workshopokat – olvasható a közleményben.

– MTI –








hirdetés