Rombolás, szenvedés, halál

Nyíregyháza – Levél: hűséges előfizetőnk nem adja fel a tűzijáték elleni harcot.

Rombolás, szenvedés és halál járt a tűzijáték – és a már betiltott petárdázás – nyomában tavaly is, mint minden évben szilveszterkor. Egyre többünknek családtagjai, hűséges barátai a kutyusok, cicák, madarak, ám szilveszter után sok-sok „csonka család” marad. Szerte az országban közös gyertyagyújtással emlékez(t)ünk az áldozatokra.

A rakéták a lakosságnak is súlyos egészségkárosodást okozhatnak. Az ultrafinom részecskék képesek húsz perc alatt a tüdőből a véráramba jutni, körülbelül 24 óra alatt lerakódnak az érfalakon, olyan helyeken, ahol gyulladás van. A légszennyezést mérő automaták csúcsra járnak szilveszterkor: például Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi téren december 31-én 15 órakor 15 mikro­gramm/köbméter volt a légszennyezettség, míg éjjel 2 órakor már 525 mikrogramm/köbméter. Az utóbbi tízszerese az egészségügyi határértéknek.

Belenéztem az óévbúcsúztatón a kutyáim rémült, szenvedést tükröző tekintetébe, hallom a történeteket pici gyerekekről, akik szilveszter óta bepisilnek, szívbetegekről, akik rosszul lettek a stressztől. Vállamon zokognak a gazdik, a menhelyek dolgozói keserűen számolnak be az elárvult kutyusokról.

Nyugalom háború helyett

Véleményem szerint az emberek döntő többsége szeretné, ha törvény születne a tűzijáték megszüntetéséről, hiszen akik egész évben keményen dolgoznak, a végén pihenésre, nyugalomra vágynak, nem háborúra! Jelenleg sajnos nincs ilyen jogszabály.

Van, aki csak legyint: ez nem tragédia, egy évben egyszer van szilveszter. De akivel megtörtént, annak tragédia! A következő szilveszterkor vajon kik lesznek az áldozatok? Feltehetően az emberek egy maréknyi csoportja élvezi a tűzijáték és a petárda a brutális hangjait. De vajon erkölcsileg helyes-e élvezkedni, ha ezzel más élőlényeknek egészségkárosodást, szenvedést és halált okozunk? Vajon az élvezkedéshez fűződő jog az erősebb, vagy a szenvedésmentes élethez, egyáltalán az élethez való jog?

– Nádasné Budinszky Mária –








hirdetés