Rongálás, nem művészet: tavaly 16 ezer négyzetméternyi graffitit tüntettek el a vasúti kocsikról

A Sóstó vasútállomás épületének falát és több padot is összefirkálták
A Sóstó vasútállomás épületének falát és több padot is összefirkálták - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Ejnye, fiatalok, nem bírtok a festékszóróitokkal! A rendőrség legutóbb a múlt hét végén kérte a nyíregyháziak segítségét, mert egy önjelölt művész megrongálta a Kemecsei út melletti Sóstó vasútállomás épületének falát és több padot is összefirkált.

Az alkotásnak csak kis túlzással nevezhető munka nem nyerte el a helyi hatóságok tetszését, akik, ha kézre kerítik a „májsztrót”, nagy valószínűséggel jó időre elveszik a kedvét a maszatolástól. Attól függően szabják ki ugyanis a büntetését, hogy mit és milyen értékben sikerült tönkretennie.

Negyedével csökken évente

A legnépszerűbb célpontok általában a vasútállomások és környékük, hiszen a települések szélén kívül esnek a kíváncsi tekinteteken, így nyugodtan kiélhetik alkotásvágyukat és művészi hajlamaikat. Nos, a MÁV már kevésbé lelkes. Érthető, hiszen csak az elmúlt évben 20,5 millió forintot költöttek 16 ezer(!) négyzetméternyi graffiti eltüntetésére.

– Egymás mellé helyezve egy nyolc kilométer hosszú és két méter magas festményt tennének ki azok a graffitik, amelyeket a társaság 2015-ben a személyszállító vasúti járművekről eltávolított. Egy kocsi újrafestése – az anti­graffiti lakkréteggel együtt – típustól függően 1–1,5 millió forintba kerül. A vonatok külső oldalainak rongálása az elterjedtebb. Jó hír azonban, hogy évek óta folyamatosan csökken a graffitik száma, 2009 óta évente átlagosan 25 százalékkal javult a helyzet, köszönhetően a fokozott védelemnek és a fedélzeti kamerarendszernek – tájékoztatta lapunkat a MÁV kommunikációs osztálya.

– A MÁV-csoport a rongálásokat megelőzendő a vasútőri jelenléten túl a médián keresztül is kér mindenkit, hogy ha graffitizőket, rongálókat lát, haladéktalanul jelezze ezt a vasút vagy a rendőrség munkatársainak, akik így gyorsan tudnak intézkedni.

Börtönnel is büntethetik

– Közérdekű munkával, pénzbírsággal, de akár szabadságvesztéssel is büntethető az, aki rongálást követ el – tudtuk meg Fedor Ritától. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kifejtette: minden esetben az okozott kár nagyságától és a megrongált vagyontárgy értékétől függ a büntetés mértéke, melyet a bíróság szab ki.

Adatbázisban rögzítik

– Néhány évvel ezelőtt meghatározó probléma volt, ma kevésbé jellemző a falfirka – mondta Szabó Edina, a NyírVV szóvivője.
– A graffitik visszaszorulása a rajzolók szubkultúrájának átalakulásával magyarázható, ez azonban inkább szociológiai kérdés. A NyírVV rendelkezésére áll egy adatbázis, amelyet a közterület-felügyelet munkatársai állítottak össze. Ez jól mutatja, hogy a rajzok évekkel ezelőtt keletkeztek, és elsősorban trafóházakat, közmű felépítményeket, elhanyagolt külvárosi épületek tűzfalait, kerítéseket érintenek, a belvárost, közintézményeket, műemlékeket, szobrokat szerencsére ritkán rongálják meg. Társaságunk az önkormányzati építmények esetében elvégzi a takarítási munkálatokat, a szankcionálás nem a NyírVV feladata.

KM



Sporthírek






hirdetés