Kelet-retro

2019.07.12. 08:38

Eltűnt az őskori lelet megtalálója

Előkaptuk a 70, 40 és 30 évvel ezelőtti Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit.

Forrás: avorospostakocsi.hu

1949. július 12., kedd

Elkészült a rakamazi Tisza-híd, leszállította a szén árát a TÜKERT

Mint a TÜKERT nyíregyházi vállalatvezetőjétől értesültünk, tegnap leszállították Nyíregyházán a szén árát. Jelentős árleszállításról van szó, ami a rakamazi Tisza-híd megnyitása révén a szállítási költség csökkenéséből állt elő.

Alig múlt el egy hét azóta, hogy Bebrits Lajos közlekedésügyi miniszter átadta a Tokaj-rakamazi hidat, és a nyíregyházi dolgozók máris érezhetik gazdasági hatását. A borsodi szeneket, amelyeket eddig hatalmas és költséges kerülővel hoztak Szabolcsba, már a rakamazi hídon szállítják.

1979. június 12., csütörtök

Ellopta a száradó ruhát, bicskával fenyegette üldözőit a nyírbogdányi férfi

Megrögzött bűnöző hírében áll Nyírbogdányban T. Gy., akit először emberölés kísérletéért, aztán lopásért, majd garázdaságért, később elhárításra képtelen állapot kihasználásával elkövetett lopásért ítéltek el korábban. Most ezekhez képest „ártatlan” kis cselekmények miatt ült a vádlottak padján.

Egyik este egy ismerőse kereste meg T.-t a lakásán. Beszélgetés közbe inni kezdtek, aztán a vendég elszunyókált. T. kihasználta az alkalmat, lecsatolta vendége karóráját, s amikor az felébred, hiába kérte vissza. A feljelentés után mégis megkerült az óra, mert T. egy helybelinek eladta. T. ellen már eljárás volt folyamatban, amikor február 6-án délben besurrant egy udvarra, leszedte a szárítókötélről a kiterített ruhát és elpucolt vele. Ezúttal sem volt szerencséje, mert a szomszéd észrevette, szólt a károsultnak és üldözőbe vették a tolvajt. T. menekülés közbe eldobálta a ruhát, de megfogni nem engedte magát: bicskával fenyegette meg üldözőit.

A nyíregyházi járásbíróság 1 év 4 hónap fegyházra ítélte a visszaeső bűnözőt.

1989. július 12., szerda

Eltűnt a megtaláló

Érdekes kéréssel fordultak hozzánk a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei. Hétfőn dél körül egy középkorú férfi őskori cseréptöredékeket vitt be a múzeumba, a csomagot leadta a portán, majd távozott. A szakembereket nagyon érdekli az, hogy hol találta, hol gyűjtötte a neolit és a bronzkor idejéből származó töredékeket, de erre csak az ismeretlen férfi tudna választ adni. Kérik az ajándékozót, hogy személyesen vagy levélben jelentkezzen a múzeum titkárságán, mert az általa talált tárgyi emlékeket csak a lelőhely pontos ismeretében lehet feldolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában