Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Egyik magyar váltó sem jutott az A döntőbe

Budapest – Sem a férfiaknál, sem a nőknél nem jutott be az A döntőbe a magyar váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

A férfiaknál a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor alkotta négyes eleinte a harmadik helyen korcsolyázott, majd visszaesett az ötödikre. A végig ideges, több kiélezett, bukásveszélyes helyzetet hozó futam hajrájában aztán fokozatosan tört előre a magyar csapat, az utolsó előtti embereknél Liu Shaoang két riválisát is megelőzve feljött másodiknak. Az utolsó váltásnál ugyanakkor az élen álló kanadaiak leváltott embere elsodorta a magyarok befejező emberét. A hazai négyes így ugyan ötödikként haladt át a célvonalon, a B döntőben mégis szerepelhet. A zsűri hosszú perceken át tanácskozott, s habár a tengerentúliakat nem látta szabálytalannak, a hollandokat kizárta, azaz a magyarok negyedikként bejutottak a kisdöntőbe.

A nőknél Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett összeállításban lépett jégre a magyar váltó. A 3000 méteres táv első felében második helyen haladt a négyes, de az orosz és a francia csapattal együtt leszakadt az éllovas dél-koreaiaktól. Ahogy fokozódott a tempó, az orosz és a francia staféta is a magyarok elé került, de a hazai váltó befutó tagja, Jászapáti Petra szép manőverrel másodikként fordult az utolsó előtti kanyarba. A kijáratnál azonban kedvezőbb pozícióban volt mindkét riválisa, így végül nem sikerült előrébb lépnie. A B fináléban csak egy ellenfele lesz a magyaroknak – a franciák -, mivel a másik elődöntőben két váltót is kizártak.

Vasárnap 14 órától az 1000 méter küzdelmeit és a váltók döntőit rendezik.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés