Rózsaszín séta a mellrák ellen

Akt.:
Rózsaszín séta a mellrák ellen
© Fotó: Cservenyák Olivér
Mátészalka – Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Mátészalka Város Önkormányzata, a Szatmár Optikai Kft., a Hoya Zrt., a Flabeg Kft., a FrieslandCampina Hungária Zrt. és a mátészalkai Egészségfejlesztési Iroda közös szervezésében több mint ezren sétáltak együtt tegnap rózsaszín szalagokkal és léggömbökkel Mátészalka belvárosában, hogy felhívják a figyelmet a betegség megelőzésére és a szűrővizsgálatok fontosságára.

-A mellrák kockázatának csökkentése közös ügy. Éppen ezért fontos, hogy az önkormányzat, az egészségügyi ellátórendszer, a cégek, civil szervezetek közösen segítsék az információk továbbadását, beteg embertársaink gyógyulását, rehabilitációját. Mai sétánk üzenete, hogy oda kell figyelni egymásra a családokban, az ismerősök körében, mindenkinek a közvetlen környezetében – mondta köszöntőjében Hanusi Péter polgármester.

– A mellrákkal szembeni sikeres küzdelem leghatékonyabb módja a megelőzés, a széleskörű felvilágosító munka, a megfelelő szűréseken való részvétel, az önvizsgálati technikák elsajátítása – hívta fel a figyelmet Dr. Kukuts Anna a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sebész főorvosa. – Kapcsolódjunk be az egészségmegőrző programokba, kérdéseinkkel forduljunk bátran a betegség leküzdéséért tevékenykedő szakemberekhez. A mátészalkai kórházban is van lehetőség mammográfiás szűrésre, amely még korai stádiumban kimutatja a kóros elváltozást.

– Soha nem szabad feladni, a pozitív gondolkodás vezethet csak a gyógyuláshoz! – figyelmeztette a sétálókat Kozma Pálné, aki éppen egy évvel ezelőtt szembesült betegségével.

A sétálók regisztrációs díjaiból összegyűlt pénzt a szervező cégek 100-100 ezer forinttal egészítették ki és eljuttatják egy mátészalkai betegnek, hozzájárulva ezzel is gyógyulása költségeihez.

Emlékezve és emlékeztetve a szűrővizsgálatok fontosságára a rózsaszín séta végén a résztvevők egyszerre engedték az ég felé rózsaszín léggömbjeiket.

– Szondi Erika –








hirdetés