… s akkor robbant az egész sátor…

Akt.:
… s akkor robbant az egész sátor…
© MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nyugi, nyugi… ez csak egy játék. Kétszer tizenegy ember kergeti a labdát két kapura, s a végén a németek nyernek. Ezt mondjuk épp egy bitang jó angol, Gary Lineker mondta az 1990-es világbajnokság idején, amikor tényleg a németek nyertek, de attól még ez a játék nem ennyire egyértelmű, s nem ennyire unalmas, hogy mindig ugyanaz arassa le a babérokat. Sokszor hagyja el győztesen a pályát az, akire senki sem tippelt… Nyéki Zsolt írása.


Itt van ez az Európa-bajnokság. Most is vannak örök favoritok, a „Góliátok”, vannak magasabban jegyzett csapatok, és lekezeléssel emlegetett „futottak még” kategóriák. Ebbe soroltak minket is ezen a franciaországi tornán. (Nyugi, nyugi… ez csak egy játék.) Megint volt, aki azt mondta: de jó, hogy a magyarokkal kerültünk össze, simán átlépünk rajtuk. Nem is olyan rég a norvégok asztalt csapkodtak, álomsorsolást kiabáltak az éterbe azért, mert velünk kerültek össze a pótselejtezőben. Most ez az asztalcsapkodó norvég magyarul kért bocsánatot és fogadta meg a nagy nyilvánosság előtt: nekünk, a magyaroknak fog szurkolni. Így meg lehet bocsátani, így lehet mondani azt: spongya rá (hisz ez csak egy játék). S eljött a nap, ez az egyszerű kedd a naptárban, de mégis… 44 év után az első nap. Jó ég… 44 év! Aki 1972-ben született, ma 44 éves, és a statisztikán kívül neki semmit nem jelent ez az egész; aki meg 1972-ben, mondjuk 20 évesen már szurkolt a magyaroknak, most hatvanon túl, deres hajjal egész más érzéssel huppant a tévé elé. Jött is egy üzenet tegnap a szerkesztőségünkbe Túristvándiból: „Ugyanabból a szobából, ugyanabból a fotelból nézem ezt a meccset…” Ki tartja ezt fontosnak közölni? Akinek messze nem statisztika ez a kedd. Sokkal több.

Itt van ez a belváros ezen a kedden – vetítő itt, sátor ott, ötszáz ember itt, hatszáz ott, nemzeti színű, címeres mezben. Valami furcsa, felemelő érzés itatja át a levegőt… Pedig ez csak egy játék… Egyként szorít, izgul mindenki, az ismeretlenek együtt tapsolnak, örülnek, pedig csak megfogta a kapusunk a labdát, csak volt egy halvány, de bátor lövés. Minden szerelés, jó passz hangos tetszés, elismerés, és növekvő remény: igen, 44 év után így kell, így lehet porondra lépni. S aztán a gól… amikor felrobban a sátor. Leírhatatlan – pedig csak egy sátor, néhány száz ember, de amit mindannyian éreznek, az fantasztikus. Öröm, erő, hit, boldogság, összetartozás. A második gól eleganciája pedig elégtétel. Akkor is, ha ez tényleg csak játék.

Nyéki Zsolt








hirdetés