Sajnálnám a fiatalokat, mert tőlük venném el a munkát

Akt.:
Sajnálnám a fiatalokat, mert tőlük venném el a munkát
© Illusztráció: getty images
Nyírtelek – Magam ellen szólok, de különbséget kellene tenni szellemi és fizikai munkát végzők között – kezdi olvasónk.

Megígérték, megkaptam. Mármint postai úton a közeli nyugdíjszámításhoz a nyugdíjfolyósító igazgatóság kimutatását. Ezt látva, az ember elgondolkodik, hogy egy élet milyen gyorsan lepörög. Egyik szemem sír, a másik nevet.

Forgatom ide-oda, hátha megtudom belőle: „Kedves Hadas úr, még X napot, évet kell dolgoznia Önnek ahhoz, hogy a hatályos jogszabályok szerint pihenhessen.” De éppen ez nem derül ki belőle…

Tőlem felemelhetik a nyugdíj alsó korhatárát 80 évre is, de valamilyen munkaviszony határt akkor is húzni kellene – hasonlóan a nők 40 évéhez – a férfiak esetében is. Az a személy, aki bizonyítottan ledolgozott minimum 40 évet, szerintem hadd döntse el, megy vagy marad-e, a cége vagy ő maga igényt tart-e még a munkára.

Ha már az ezzel kapcsolatos népszavazást elkaszálta nemrégiben az Alkotmánybíróság, egy nemzeti konzultációt azért megérne. Tudom, darázsfészekbe nyúlok ezzel. Az első körben kiértesített és 1955–1959 között születetteknek mikor lesz esélye nyugdíjba vonulásra, és mire számíthatnak?

Mindenki tegye a saját dolgát!

A várható átlagéletkor országrészenként változó, de a KSH szerint is a férfiaké 7–8 évvel rövidebb, mint a nőké. Biztató, hogy többen születtek, de sajnos többen is haltak 2015-ben. A biztosítós tanácsadó nyugdíjguruk újabb válságot, prosperitást, globalizációt, migrációt, elvándorlást, természeti és mesterséges katasztrófákat jósolnak, úgy látják, nem jut már pénz a jövő nyugdíjasainak.

Ha az édes- és termálvízkészlettel, a megtermelhető minőségi magyar élelmiszerrel, a földdel, a jól szervezett mezőgazdasággal, a képzett, tanult magyar munkaérővel és a turizmussal mint nemzeti kincseinkkel jól sáfárkodunk, és az ország mindenkori politikusai ezeket preferálják, szerintem optimistábban is lehetne számolni, saccolni. A gazdaságért a gazdagságért, a megnyugtató jövő kidolgozásáért lehet frázisként a közösséget, az egységet, a népet emlegetni, de a felelősség elsősorban a politikáé (egészségügy, oktatáspolitika, születésszabályozás, támogatási rendszer). Mindenki tegye a saját dolgát!

Közel a hatvanhoz nem szeretnék még nyugdíjba menni, de sajnálom a mai fiatalokat, akik elől még elveszem a munkalehetőséget. De meddig? Ez a kérdés! Szerencsés embernek mondhatom magam: több mint negyven év alatt sosem voltam betegállományban, és csak egyszer kellett önéletrajzot írnom.

Ismerek jó pár embert, aki 40 vagy 50 valahány évesen, korkedvezményesen már régóta nyugdíjas. A hatvan éves kőművest, ácsot, burkolót, építőipari művezetőt, fizikai munkást se nagyon hordja kegyeiben a kaszás, nem beszélve az egészségkárosodás okozta bajokról, ami a kemény meló következménye. Ha nyugdíjban is vannak, az rokkantsági, kevés pénzzel.

Eltűnt egy teljes évem!

A mai viszonyok mellett, aki megérte a nyugdíjkorhatárt, a havi minimuma lehetne annyi, mint az előzőekben említett szakmunkás kereset. Így talán futná gyógyszerekre, ellátásra, nyugodt megélhetésre, kertészkedésre, családra.

Azt javaslom, mindenki jól nézze át a papírt, amikor nyugdíjkimutatást kap a kormányhivataltól! A hetvenes évekbeli egynapos plakátragasztásom és a hétnapos vagonkirakodásom ugyan patentül szerepel munkaviszonyként, de például egy teljes évem „eltűnt”, nem látom a listán. A nyugdíjjáruléknál a magánnyugdíjpénztár megszüntetése okán 14 éven keresztül csak a tizede látszik annak, amit levontak anno. Vajon jegyzik ezt még valahol?

Fiatalon sem lustálkodtam

A felsőfokú tanulmányokat külön, pótlólagosan kell igazolni. Úgy emlékszem, ez alatt sem lustálkodtam, nem volt sétagalopp, fejben dolgoztam, mint más az irodában. A stresszre emlékszem, az biztos! A középiskolás 3 hónapos kőműves munkás termelési gyakorlatokat is hiába keresem a kimutatásban.

Mindeközben rápillantok a hat hónapos fiú unokámra, elmosolyodok, és majdnem elfelejtek mindent. Legalább annyi szép, dolgos időt kívánok neki, mint ami nekem megadatott. Bizakodóan tekintek a jövőbe, mert hála Istennek, ilyen az alaptermészetem.

– Hadas Attila, Nyírtelek –








hirdetés