Sajtófotó kiállítás a törvényszéken

Akt.:
Sajtófotó kiállítás a törvényszéken
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A törvényszéken sajtónapi és bíróságtörténeti kiállítás is várja az érdeklődőket.

– Egy jól sikerült jegyzet, tárca gondolatokat ébreszt bennünk, keretbe helyezheti a történéseket néhány egyszerű sorral, formálja a világról alkotott képünket – fogalmazott a sajtónapra készített tárlatunk rendhagyó helyszínen megtartott megnyitóján dr. Nyakó Zsuzsanna.

dsc_4530

A Nyíregyházi Törvényszék elnöke szerint a jegyzet tömör esszenciája egy kornak és átélhetővé teszi azt a kései utódok számára is. – Egyetlen kép többet mond ezer szónál, megelevenednek rajta városunk utcái, a szabolcsi táj, a népszokások, rendezvények, polgári vagy közügyekben döntő testületi ülések. A fotó bepillantást enged a belső világba is, tükröződik rajta a készítő érdeklődése, véleménye és érzése – utalt a tárlat 18 tablójára, az azokon megjelenő jegyzetekre és fotókra, melyek május 25-éig láthatóak a Bocskai utcai épületben, majd négy további helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők.

– A sajtó össze is kapcsol minket, kielégíti az egymásról tudás ősi vágyát, kiterjeszti a tudásunkat a jelenről, lenyomata a múltnak és tudósít rólunk a jövőnek – mondta Nyakó Zsuzsanna.

Szívből jövő válogatás

Nyéki Zsolt, lapunk főszerkesztője úgy fogalmazott: – Szívből jövő válogatás ez, fotóriportereink az elmúlt év legkedvesebb képeit válogatták össze a tárlathoz, az újságírók a szívükhöz legközelebb álló jegyzetet.

A hazai jogrendben a három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás) mellett nem hivatalosan, negyedikként szokták emlegetni a sajtót. – Megtisztelő ez a tekintély, amely hatalmas felelősséget ró lapunk minden munkatársára is – mondta, és kitért a két hivatás közös vonásaira is. – A jog területén dolgozóknak követelmény a naprakész lexikális tudás, a tájékozottság, a háttér és a részletek alapos ismerete, az azokból kiinduló megalapozott döntés. A sajtóban is akkor végezzük jól a munkánkat, ha hasonló alapelvek vezérelnek bennünket – hangsúlyozta.

A törvényszék második emeletén nyílt meg dr. Janthó László, a Megyei Bíróság egykori tanácsvezető bírájának szakmai életútját bemutató kiállítás.

KM








hirdetés