Legközelebb június 16-án – azaz jövő szombaton – a jövő évi Salakmotor Grand Prix egyik kvalifikációját rendezik majd meg a borsodi megyeszékhelyen. Kedden végre teljessé vált az indulók listája is, hiszen a MAMS salakmotor szakága is kijelölte a két főhelyen induló magyar motorost, valamint a két tartalékot is – tudtuk meg a klubtól. Ennek értelmében 6-os rajtszámmal Magosi Norbert indul, Tabaka József 12-es rajtszámmal képviseli hazánkat, Szatmári László és Bencze Zsolt pedig a tartalék helyeken szerepelnek.
“A magyarországi FIM és UEM eseményekre a MAMS salakmotor szakágának kell megnevezni az indulókat, ami jelen esetben a klubvezetők és a szakágvezető illetékessége. Külön-külön beszéltem a négy klubvezetővel, és kértem, tegyenek javaslatot az indulókra, ezeket a válaszokat összegezve született meg a döntés, hogy Magosi Norbert és Tabaka József induljon főversenyzőként.” – mondta Kiss Szabolcs, a MAMS Salakmotor szakágának vezetője a speedway.hu kérdésére.
Az már korábban kiderült, hogy nem lesz könnyű dolga a Magosi-Tabaka duónak, hiszen a lengyelek két erős versenyzőt indítanak: a korábbi GP-menő Krzysztof Kasprzak és a tehetséges lengyel Ekstraliga versenyző Grzegorz Zengota érkeznek Miskolcra. A cseh szövetség egyik legjobb motorosát delegálta a kvalifikációra, Lukas Dryml személyében, aki bátyjával, Ales-sel négy páros Európa bajnoki címéből egyet éppen Miskolcon szerzett meg. A motoros 2008-ban állandó résztvevője volt a Speedway Grand Prix-nek, a 2010-ben megrendezett miskolci GP kvalifikációs versenyen pedig az első futamban elszenvedett bukását követően mindössze egy pontot veszítve a harmadik helyet szerezte meg.
Az ukrán szövetség két fiatal, ám annál tehetségesebb versenyzőjét küldi harcba a miskolci versenyre; Aleksandr Loktaev és Kiril Tsukanov érkezik. Az 1994-es születésű Loktaev a lengyel Ekstraligában szereplő Stelmet Falubaz Zielona Gora versenyzője az idén, és bizonyítja versenyről-versenyre, hogy helye van a világ egyik legerősebb bajnokságában. Kirill Tsukanov kiválóan ismeri a miskolci versenypályát, hiszen számtalanszor járt már a borsodi megyeszékhelyen. Utoljára 2011-ben a páros Európa bajnoki elődöntőn, ahol Andriej Karpov bukása miatt egyedül volt kénytelen teljesíteni a futamokat, ám így is 10 pontot szerzett. Ugyanakkor Semen Vlasov 7-es rajtszámmal vág neki június 16-án a küzdelmeknek és tér vissza korábbi sikereinek színhelyére. A szimpatikus orosz versenyző 2009-ben tagja volt a Speedway Miskolc ligacsapatának, és oroszlánrészt vállalt abban is, hogy a csapat megnyerje a lengyel II. ligát, így a magasabb osztályba jusson. Mint ismeretes az Orzel Lódz elleni döntőben 22(!) pontot szerzett.
A teljes startlista |
| 1. Cristian Carrica, Olaszország 2. Matic Voldrih, Szlovénia 3. Mathieu Tresarrieu, Franciaország 4. Kenni Arendt Larsen, Dánia 5. Aleksandr Loktaev, Ukrajna 6. Magosi Norbert, Magyarország 7. Semen Vlasov, Oroszország 8. Matic Ivacic, Szlovénia 9. Krzysztof Kasprzak, Lengyelország 10. Friedrich Wallner , Szlovákia 11. Nicolas Covatti, Olaszország 12. Tabaka József, Magyarország 13. Grzegorz Zengota, Lengyelország 14. Lukas Dryml, Csehország 15. David Bellego, Franciaország 16. Kiril Tsukanov, Ukrajna 17. Szatmári László, tartalék – Magyarország 18. Bencze Zsolt, tartalék – Magyarország |
Program |
| 2012. június 15. Péntek 16:30 Szabadedzés (megtekintése ingyenes) 2012. június 16. Szombat |
Jegyinformációk |
| 12 éves kor alatt a belépés INGYENES Normál belépőjegy: 3000 Ft Páros belépőjegy (pároknak, házaspároknak): 4000 Ft Diák (egyetemi diák is), nyugdíjas (65 év fölött) belépőjegy: 1500 Ft |