Sargentini-jelentés – Franciaország üdvözli az Európai Parlament határozatát

Akt.:
Párizs – Franciaország üdvözli az Európai Parlament álláspontját – közölte az Elysée-palota a francia hírügynökséggel. Az elnöki hivatal üdvözölte, hogy a döntés olyan “széles támogatottsággal” történt, amelynek köszönhetően “az európai pártokon belül is egyértelművé vált a helyzet, mindenekelőtt az Európai Néppárton belül”, ahogy azt Emmanuel Macron francia elnök a múlt héten remélte.

A köztársasági elnök múlt csütörtökön Luxembourgban felszólította a konzervatív pártokat tömörítő EPP-t, hogy – mint fogalmazott – tegye világossá álláspontját, szerinte ugyanis választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja.

A francia kormánypártnak, az Emmanuel Macron által 2016-ban létrehozott Köztársaság lendületben nevű mozgalomnak nincsen európai parlamenti képviselete.

A 2014-es európai parlamenti választásokat Franciaországban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) nyerte meg, és 24 képviselőt küldött Brüsszelbe illetve Strasbourgba, akik nem szavazták meg a Sargentini-jelentést.

Az Európai Néppárt frakciójában húsz, a jobbközép francia Köztársaságiak nevű párthoz tartozó képviselő foglal helyet, akik között a szavazáskor egyértelműen megosztottság mutatkozott: volt aki megszavazta a jelentést, hárman ellene szavaztak, mások pedig tartózkodtak.

– MTI –








hirdetés