Sargentini-jelentés – Századvég: a többség nem ért egyet a jelentés elfogadásával

Budapest – A Sargentini-jelentésről értesülő magyarok többsége, 57 százaléka nem ér egyet annak elfogadásával – közölte a Századvég Alapítvány szerdán az MTI-vel.


Az alapítvány közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 32 százaléka inkább egyetért a jelentéssel, 11 százaléka pedig nem tudott dönteni, vagy nem válaszolt.

A jelentésről a magyarok 82 százaléka hallott – tették hozzá.

Kiemelték, egyedül a baloldaliak körében vannak többségben a jelentést támogatók: 61 százalék támogatja, harminc százalék ellenzi azt.
A magukat középre helyezők negyven, a jobboldaliak tíz százaléka támogatja a döntést, előbbi ötven, utóbbi 84 százaléka ellenzi azt – tudatták.

A kutatásból az is kiderült, a megkérdezettek 55 százaléka szerint a jelentés főleg a migrációs politikája miatt kritizálja Magyarországot, 39 százalék viszont úgy véli azért, mert baj van a demokráciával és az emberi jogokkal.

Emlékeztettek, szeptember 12-én az Európai Parlament elfogadta a Judith Sargentini által beterjesztett, Magyarországot elítélő jelentést. A döntés óta mind Európában, mind Magyarországon heves vita folyik a jelentésben megfogalmazott vádak jogosságáról és a szavazás jogi érvényességéről – írta az alapítvány.

A Századvég a szeptember 15. és 22. között végzett telefonos kérdőíves közvélemény-kutatás során ezer véletlenszerűen kiválasztottat kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb körülbelül 3,1 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – szögezik le.

– MTI –








hirdetés