Sári Évi imádja a próbatételt

Sári Évi, Nótár Mary bőrébe bújva
Sári Évi, Nótár Mary bőrébe bújva - © Fotó: TV2
Budapest – A TV2-n futó Sztárban Sztár a kilencedik élő adásán van túl, sőt vasárnap már a döntő produkciókkal lépnek színpadra az énekesek. A négy továbbjutott előadó közt van a debreceni Sári Évi, aki már második alkalommal választhatott szólóprodukciót, mivel a zsűri és a közönség is őt ítélte meg a legjobbnak múlt hét vasárnap.

A musical-énekesnő már megkezdte a felkészülést a döntő adásra. – Nyilván ez játék, nem vérre menő küzdelem, de kőkemény felkészülés zajlik hétről hétre. Sok időt és energiát teszünk bele a produkcióinkba, és hihetetlen, hogy már itt vagyunk a döntő kapujában – mondta el a Naplónak Sári Évi.

Az utolsó felkészülés

– Nem tagadom: elképesztő jó érzés, hogy egyre jobban kedvel a közönség – mondta büszkén Évi. Nem érzi, hogy teher lenne rajta, sőt a következő hétre is úgy választott előadót, hogy igazi próbatétel legyen megformálni. – Imádom a kihívásokat! Az elején ijesztő a feladat, de ez egy idő után mindig átfordul bennem, hogy meg fogom csinálni! – hangsúlyozta.

EVA_9014Sári Évi, Adele-ként | Fotó: TV2

A döntőben Nagy Feróval kell duettet énekelnie, és szólóprodukcióként a Gangnam Style című dalával berobbanó, dél-koreai „ikont”, Psyt kell hoznia a színpadon. – Nagyon örültem Nagy Ferónak, pont olyan, amilyennek elképzeltem, laza és vicces, mintha ezer éve ismernénk egymást. Psyként pedig egy őrült bulit csinálunk! – lelkesedett Évi.

A Sztárban Sztár vasárnapi döntőjében tíz hét után kiderül, ki lesz az év legsokoldalúbb előadója.

ND








hirdetés