2012.04.19 16:03; Frissítve: 2012.04.19 16:08


Segítséget kérnek a „fagykáros” gazdáknak

Nyíregyházi Főiskola Nyíregyházi Főiskola
írta M. Magyar László -

Nyíregyháza – Az április eleji fagykártól az egészségügyi szolgáltatásokon keresztül a vasúti járatritkításokig több fontos téma is felvetődött a megyei közgyűlés ülésén.

alt hiba beküldése

Nem és igen a javaslatra

Nyitányként az április 10-i fagykárral kapcsolatban arról szólt Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, hogy segíteni kell a bajbajutott termelőkön, a mezőgazdaságban dolgozókon, s ennek érdekében a közgyűlés kérelmet szeretne küldeni a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Ezt a felvetést végül a közgyűlés végén az „egyebek“ napirendi pontok között vitatták meg a résztvevők. Veres János (MSZP) javasolta, a felterjesztésbe építsék bele a 2007-es kárenyhítés mértékeként szereplő 47 százalékot, valamint a biztosítások terén jelentkező anomáliák tisztázását.

A közgyűlés tagjainak többsége leszavazta a mértékszámot, míg a másik javaslat zöld utat kapott. Az elfogadott határozat szerint a megyei közgyűlés felkéri a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy a kárt szenvedett termelők számára soron kívül biztosítsa a vis maior hiteleket állami garanciavállalás mellett; intézkedjen az európai uniós SAPS támogatások előrehozott kifizetéséről; járjon el, hogy a kárenyhítésben a Magyar Fejlesztési Bank fokozott módon működjön közre; biztosítsa a munkahelyteremtő támogatások folyósítását, hogy a kárt szenvedett termelők által foglalkoztatottak száma ne csökkenjen.

Óvni a Tisza tisztaságát

A közgyűlés elnöke felidézte Adorján Béla (Jobbik) előző közgyűlésen elmondott aggályát, mi szerint a beregi árapasztó területét fenyegeti majd az Ukrajnából a Tiszán érkező rengeteg hulladék. Az elnök ismertette a vízügyi igazgatóság tájékoztatását, melyből kiderült: a Tarpa-Tivadar közötti szakaszon lesz lehetőség műszaki beavatkozásra a szilárd hulladék eltávolítására, ugyanakkor a megye felhívta az ukrán illetékesek figyelmét a folyó tisztaságának fokozottabb ellenőrzésére.

Seszták Oszkár beszámolt arról is, hogy egyeztetett a Nyíregyházi Főiskola vezetőivel az intézmény további létéről, szervezeti működéséről. Cél, hogy a főiskola önállósága megmaradjon, de bármi is lesz, megváltozott formában is a megye oktatásügyét szolgálja a főiskola. Veres János véleménye szerint már korábban kellett volna egyeztetni a főiskola vezetőségével, s a kormánypárti képviselőknek vállalniuk kell azt a felelősséget, hogy a keretszámcsökkenések nagy vesztese a Nyíregyházi Főiskola.

A közgyűlés résztvevői a napirendi pontok között döntöttek többek között a megyei közgyűlési bizottságok elnökeiről és tagjairól, a kitüntető díjakról és kitüntető elismerésekről,s elfogadták a Kölcsey Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. közhasznúsági jelentését is.

Kérték a menetrend felülvizsgálatát

A bejelentések, kérdések, interpellációk napirendjénél többen is hozzászóltak. Adorján Béla (Jobbik) felvetette a Mátészalka-Csenger közötti szakasz értelmetlen vasúti járatritkítását, mert éppen az maradt meg, amelyet szinte senki sem használ, az iskolába, munkába járáshoz fontos vonatot pedig megszűntették. Szóvá tette továbbá a vásárosnaményi, fehérgyarmati és mátészalkai kórházakban a betegeket hátrányosan érintő átszervezéseket, s a mentők riasztásának rossz gyakorlatát. Seszták Oszkár megígérte, rákérdez, hogy tényleg a nyíregyházi mentőállomáshoz futnak-e be a riasztások, s majd onnan riasztják a közelebb lévő mentőállomást. A kórházi átszervezésekkel kapcsolatban azt felelte: a betegek döntöttek arról, melyik kórház melyik osztályát részesítik előnyben, s a változásokat a szakma javasolta, s nem a politika. A vasúti közlekedéshez hozzászólt Forján Zsolt, Csenger polgármestere is. Mint elmondta, bár lassú a vonat, a Csenger-Mátészalka távolságot 50 perc alatt megteszi, a busz pedig a sok kitérő miatt több mint egy órán keresztül közlekedik. A menetrend felülvizsgálatát Csenger városa már kérte az illetékesektől.

Farkasné Takács Ilona (MSZP) arról beszélt felszólalásában, hogy a nevelőszülők nem kapták meg a havi ellátásukat, s így bizony nehéz a gyermekek mindennapi nevelése, ellátása. Seszták Oszkár arról adott tájékoztatást, hogy tudomása szerint előző nap átutalták a második részletet is.

A megyei közgyűlés két bizottsága és tagjai:

Ügyrendi, jogi és pénzügyi bizottság:
Elnöke: Adorján Béla
Alelnöke: Sarkady Pél
Közgyűlési tagjai: Király Béla, Pásztor Zoltán Csabáné, Szitár Szabolcs, Farkasné Takács Ilona, Halmi József.
Terület- és vidékfejlesztési bizottság:
Elnöke: Baracsi Endre
Alelnöke: Nagy Miklós
Közgyűlési tagjai: Forján Zsolt, Jenei Sándor, Kerekes Miklós, Bakó József, Szilágyi Péter, dr. Veres János, Bardi Béla

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2