Magyarország

2010.10.30. 14:10

Alakul a Nemzeti Eszközkezelő koncepciója

<p>Még a kormány előtt van a Nemzeti Eszközkezelőről szóló koncepció, jövő héten még egyszer megvitatják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton. Hozzátette: három egymás utáni eleme van a fizetésképtelen lakáshitelesek megsegítésének.</p>

Matolcsy György elmondta: a bajbajutott jelzáloghitelesek, akik nem tudnak törleszteni, először egy belső banki mentőprogramba kerülnek. Ha itt nem oldódik meg a helyzetük, akkor átkerülnek a Nemzeti Eszközkezelő nyilvántartásába, ahol az állam vállal garanciát arra a törlesztőrészletre, amit nem tudnak fizetni. Harmadik lehetőségként, kizárólag szociális rászorultság esetén, ha az adós elveszíti tulajdonát, akkor bérlakásra lesz jogosult, ami akár korábbi lakása, vagy más is lehet - magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: elsősorban tehát a bankok állíthatják meg az adósok lecsúszását, majd az állami garancia következik, végül a bérlakás. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, akinek több lakása is van, az például nem veheti igénybe az utóbbi lehetőséget.

A tárcavezető kérdésre válaszolva elmondta: lehet olyan eset, hogy valaki egyedül él egy 100 négyzetméteres lakásban és nem tud, vagy nem akar törleszteni és bérletet sem fizet. Ekkor megtörténhet, hogy felajánlanak neki egy kisebb lakást - tette hozzá. Mint mondta, az eszközkezelőnek 2011-re nem irányoztak elő összeget a költségvetésben, mert közvetlen pénzügyi költsége nem, vagy csak alig lesz.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!